Rendrakás helyett bújjatok össze!

Borzasztó lehet rendmániásnak lenni. Egyrészt a saját agyadra mész vele, másrészt környezetedet is halálra terrorizálod. Ráadásul beteg dolog is. Persze a túlzott trehányság sem normális. Cserményi Csilla Virág pszichológust kérdeztük a rendmániáról.

Te rendes gyerek voltál?

Állítólag igen. Mesélik, hogy egy-kétévesen lefekvés előtt ügyesen összehajtogattam a ruháimat, úgy tettem a fotelre.

És most?

Később ez szerencsére megváltozott. Akkor még nem tudtam, hogy ez így van rendjén, ellenkezőleg: apám sulykolása a tekintetben, hogy mennyire rendetlen vagyok, komoly frusztrációt és bűntudatot keltett bennem.

Szerinted miért csinálta ezt?

Azt hitte, jót tesz. Erős, átlátható és merev struktúrát kívánt rám erőltetni, mert úgy gondolta, ez majd biztonságot jelent nekem az életben. Saját magából indult ki.

A minap olvastam néhány sort Vekerdi Tamástól, aki arra a kérdésre válaszolt, hogy mit tegyenek az anyák annak érdekében, hogy boldog gyerekeik legyenek. Ebben az áll, hogy az egyik legfontosabb dolog, hogy próbálják jól érezni magukat, mert ez nagyon fontos a gyerekeknek. Inkább hanyagolják a vasalást és legyen rendetlenség a lakásban, mint hogy átadják magukat ezeknek a hajszolásoknak. A jókedély sokkal fontosabb, mint a rend. Ezt sajnos nem tudta apám.

Ő mitől volt ilyen?

Valószínűleg attól, hogy úgy érezte, a rend hiánya miatt megdől az a támasz, amit kétségbeesetten igyekezett fenntartani önmaga számára. Ő nem bírta azt, amit én életszagú létezésnek hívok. Idegesítették őt az ott felejtett törülközők, a zoknijaink, könyveink, poharaink, de minden egyes, engedély nélkül a padlószőnyegen landoló szösz is. Pedig mennyivel könnyebb lett volna neki, ha tudja, mennyire egészségtelen, ahogy él, amit tesz!