Rotavírus: a gyermekorvosok szerint minél korábban érdemes védekezni

Gyermekorvosok szerint ajánlatos minél kisebb korban védekezni a rotavírus ellen, hiszen ezzel nemcsak a kisgyermeket, de a többi családtagot is meg lehet védeni a súlyos lefolyású betegségtől.  Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke felhívta a figyelmet, hogy a szúrás nélkül, szájon át adható oltás már 6 hetes kortól alkalmazható.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
oltás
2017. május 18. MTI

A rotafertőzés gyakorlatilag elkerülhetetlen: világszerte szinte minden kisgyerek átesik rajta különböző súlyossággal, a családtagokat, idős, beteg nagyszülőket is a csecsemő immunizálásával lehet megvédeni, hiszen a rotavírus ellen nincs hatékony gyógyszer.

Póta György kiemelte: a súlyos kiszáradással fenyegető fertőzésről van szó, a tünetek a kisgyermekek, csecsemők esetében olyan erősek lehetnek, hogy akár infúziós kezelésre is szükség lehet. Magyarországon a rotavírus-fertőzéssel kórházba kerülő kisgyermekek több mint 60 százaléka 24 hónapnál fiatalabb, és 3 százalékuk szorul intenzív osztályon ellátásra.

Az oltás már hat hetes kortól elkezdhető, és a kétadagos oltási sorral 12 hetes korra kialakítható a védelem. Fontos azonban, hogy a baba 24 hetes kora előtt kapja meg mindkét adag vakcinát, a háromadagos vakcinával legkésőbb a baba 32 hetes koráig be kell fejezni az oltási sorozatot – hívta fel a figyelmet a gyermekorvos.

Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense, családorvos kiemelte, hogy a rotavírus borzasztóan ragályos, nagyon hamar megfertőzheti a család arra fogékony tagjait. A vírus életképes marad a játékokon, jelen lehet a mosdóban, a konyhában, a fertőzött széklettel szennyezett tárgyakról, kézről pedig közvetlenül is bejuthat a gyermek szervezetébe.

A rotavírus elleni oltás 81 ország oltási rendjében szerepel és Magyarországon is egyre több önkormányzat ismeri fel a megelőzés fontosságát.