Segélykérés szavak nélkül

Az, hogy egy gyermek teljes családban, látszólag rendezett körülmények között él, még nem óvja meg automatikusan a társas magánytól. A gyermekpszichológus sok olyan esettel találkozik, amikor jó szándékú, egyébként gondoskodó szülők gyermeke végzetesen izolálódik, és nem talál megértő társat a családban, sőt kortárs kapcsolataiban sem.

Beszélgess velem!

A 14 éves Emma állandóan összetűzésbe került az anyjával, mert nem volt hajlandó a szobájában élni. A nappaliba hozta ki a könyveit, ott gépezett, nézte a tv-t. Szépen berendezett, korszerű technikával felszerelt szobájába csak aludni járt. Szeretne többet beszélgetni az anyjával, aki későn ér haza és mindig azt mondja: „Majd beszélgetünk, ha rendet raktál, megírtad a leckédet és lefürödtél.” Mire mindez megvalósul, anya fáradt és olvasni szeretne egy kicsit.

Az a tapasztalat, hogy a serdülők általában nehezen nyilvánulnak meg. Ezért nem a legjobb stratégia, ha beléjük fojtjuk a szót, olyan számukra jelentéktelen dolgokra hivatkozva, mint a rendrakás, szemétlevitel. Ilyenkor úgy érezhetik, minden fontosabb, mint ők, pedig lelküket élethalál kérdések szaggatják. Emma anyukája is jobban megerősíthette volna a kapcsolatukat, ha leül és figyelemmel végighallgatja leánya közlendőjét. Megúszhatta volna a mindenki számára kínos élményt: ügyeletet kellett kihívni az agyonfrusztrált lány egyik kiborulásánál. Azt, hogy a gyerekek magukra maradnak gondjaikkal, a segélyvonalak működtetői tudják a legjobban alátámasztani. Sajnos nem minden rászoruló fiatal jut el hozzájuk.

(Folytatás az áprilisi Képmás magazinban. Vegye meg, és olvassa!)