Segítség az autista gyermekek számára

Azok az autista gyerekek, akiket arra buzdítottak, hogy találják meg a “belső hangjukat”, jobban boldogulnak a mindennapi életben a kutatások szerint.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. május 21. bencze.aron

Azok az autista gyerekek, akiket arra buzdítottak, hogy találják meg a “belső hangjukat”, jobban boldogulnak a mindennapi életben a kutatások szerint.


A kutatók azt állapították meg, hogy ha az autista gyerekek megtanulják magukban elmondani a dolgokat, akkor az segíhet nekik a mindennapi nehézségek megoldásában, és növelheti az esélyüket felnőttkorban a független életre. Autista felnőtteket vizsgáló pszichológusok pedig arra jutottak, hogy a “belső hang”, vagyis a fejben elmondott dolgok használata teljesen normális az autisták esetében is, ugyanakkor az is igaz: nem mindig úgy használják ezt a módszert, mint az átlagos emberek.

A kutatások szerint a “szóval gondolkodás” képessége függ attól, hogy az adott személynek milyenek a kommunikációs készségei, és ez gyerekkorban dől el. Az eredmények azt mutatják, hogy az autista gyerekek belső hangjának fejlesztése segít a későbbi életük során a mindennapi feladatok elvégézésében. Ezen túl az is kiderült, hogy az autista gyerekek jobban teljesítenek az iskolában, ha nem vizuálisan, hanem szavakkal tanítják őket.

Segítség a tervezéshez

A világon nagyjából egy százalékra tehető az autista emberek aránya, azonban a betegség foka igen széles skálán mozog, a mentális lassultságtól és a kommunikációra képtelen személyektől egészen az enyhébb tünetekig, mint a high-functioning autizmus (HFA) (jellemzője: az érintett értelmi és önellátó képességeit tekintve rendben van, de nagyon keveset kommunikál) vagy az Asperger szindróma.

Az autizmus alapvető jellemzője a gyenge kommunikációs képesség és a nehézkes társadalmi beilleszkedés és viselkedés. “A legtöbb ember szavakat használ a gondolkozáshoz, amikor meg akar oldani egy problémát és ez segít a tervezésben és a bonyolultabb feladatok megoldásában is.” – nyilatkozta David Williams a Durham Egyetemről.

A normálisan fejlődő gyerekek hajlamosak hangosan beszélni, hogy segítsék magukat a trükkösebb feladatok megoldásában és csak nagyjából hét éves koruktól kezdenek el felváltva magukban beszélni. Dr. Williams szerint az autista gyerekek fiatalon gyakran nem kommunikálnak másokkal, ami megmagyarázhatja, hogy miért nem használják a belső hangokat a későbbiekben. Az orvos szerint a belső beszéd hiánya hozzájárulhat az ismétlődő viselkedési zavarokhoz is, ami jellemző az autistákra.

“Az autista gyerekek valószínűleg nem használják a belső hangokat, hanem továbbra is vizuálisan gondolkoznak.” mondta Dr. Williams. “Emiatt 6-7 éves korukban a leghatékonyabb ez a tanítási módszer.”

Elvont figyelem

A durhami, a bristoli és a londoni egyetemek kutatói által összeállított tanulmányt – melyet a Fejlődési és Pszichopatológiai folyóiratban is publikáltak – 15 high-functioning autista és 16 átlagos felnőtt viselkedésének az összehasonlításával végezték. Az önként jelentkezőket arra kérték, hogy csináljanak meg egy tervezési feladatot, ami tipikusan a szavakban gondolkozás stratégiáját kívánta.

Amikor a két vizsgált csoportot megkérték, hogy csinálják meg ugyanazt a feladatot, de közben néhány szót hangosan ismételjenek – mint például a “kedd” és a “csütörtök” szavak – azért, hogy elvonják a figyelmüket, akkor a kontroll csoport a feladatot sokkal nehezebben teljesítette, míg az autistákból álló csapatot ez nem befolyásolta.

“Az autistákra a szavak ismételgetése semmilyen hatással nem volt” – magyarázta Dr. Williams. “Ez azt sugallja, hogy a normális emberektől eltérően az autista résztvevők nem használják a belső hangot a tervezés során.”