Amikor a fiam körülbelül egyévesen minden előzmény nélkül beleharapott egy barátnőm kisfiába, megijedtem. A lányomnál ebből sosem volt gond, de a fiam más habitusú, és már előre féltem, hogy mi lesz, ha közösségbe kerül. Ahogy telt az idő, bölcsődés lett, és 1-2 hónap után harapásnyommal a karján fogadtak. Nem voltam túl boldog, de tudtam, hogy az ilyenhez elég egy pillanat, és számítottam rá, hogy egyszer bekövetkezik.
Pár nap múlva már azzal vártak, hogy visszaharapott a kisfiúnak, akinek előtte a fognyomai napokig virítottak a karján. “Legalább megvédi magát” – gondoltam, de elkezdtem aggódni, hogy ebből nehogy rendszer legyen. A gondozónők, szerencsére, rutinosan kezelték a helyzetet, és a kockázatos párosokat inkább nem engedték egymás közelében játszani. A probléma azóta még párszor előjött a csoportban, és a fiúk után a lányok is elkezdtek harapdálni, de 1-2 hét után mindig abbamaradt a dolog.
Ha szerencsénk van, akkor a másik szülő megértő, és nem csinál ebből ügyet, de ha pechesek vagyunk, komoly konfliktus is lehet egy-egy hasonló esetből. Pedig az ilyenhez nem kell sok, elég egy pillanat, hogy a gyerekek összekapjanak valami játékon.
Na de mégis mit tehetünk ilyenkor? Cziglán Karolina pszichológus tanácsai szülőknek itt olvashatóak.
