Stressz és termékenység: ez az összefüggés
A babára vágyó nők, különösen ha nem sikerül azonnal teherbe esniük, hajlamosak saját magukat hibáztatni, amiért elmarad a fogantatás. De mi az igazság a stressz és a termékenység összefüggéséről? Tényleg jó tanács, hogy "ne görcsölj rá"?
Aki nehezebben esik teherbe, esetleg orvosi segítségre is szüksége van ehhez, hajlamos lehet saját magát is hibáztatni emiatt, például ehhez hasonló mondatokkal:
- “azért nem sikerül, mert túlságosan is akarom”
- “ez a büntetésem, mert túl sokat dolgoztam”
- “túlságosan aggódtam a pénz miatt, és emiatt kimerítettem a szervezetemet”
- “azért van az egész, mert nem tudok lazítani”
- “bűntudatom van a 15 évvel ezelőtti abortusz miatt, és a petefészkem egyszerűen lekapcsolt”
Lehet, hogy a bűnbakkeresés (még úgy is, hogy saját magát tartja hibásnak valaki) természetes próbálkozás arra, hogy visszanyerje az élete feletti irányítást: “ha én tettem saját magamat meddővé, akkor vissza is tudom ezt csinálni”. Ez azonban nemcsak áldozathibáztatás, de nem is igaz.
Kutatások szerint a teherbeesési nehézségek egyértelműen stresszt okoznak, azonban nem lehet azt kijelenteni, hogy ez fordítva is így van, vagyis a stressz a felelős a meddőségért. Természetesen, a fizikai és érzelmi stressz hatással lehet a hormonális rendszerre vagy a mensturációs ciklusra, ám a szervezetünk ezt igyekszik ki is javítani. Ugyanakkor egy stresszes esemény miatt “bekövetkező” termékenységi problémák valószínűleg már korábban kezdődtek, csak éppen nem voltunk ezekkel tisztában. Gondoljunk csak bele: még a legstresszesebb, legszörnyűbb körülmények között, esetleg az átélt borzasztó élmények után is képesek a nők teherbe esni, ha nincs ennek fiziológiai akadálya. Ha az emberi szaporító szervrendszer valóban annyira érzékeny lenne, mint azt a “ne görcsölj rá“-szintű tanácsok hallatán feltételezzük, az emberiség már rég kihalt volna.
A cikk itt folytatódik.
