Szavaink lehetnek falak, és persze ablakok is

Hol is húzódhatnak ezek a szavakból épült falak? És mire nyílhatnak szavaink ablakai? Mitől lesz a különbség? A választ SZÓ szerint önmagunkban érdemes keresnünk és megtalálnunk.

Marshallt már gyerekkorától foglalkoztatta az emberek közti erőszak forrása és pszichológusként úgy találta, hogy a kommunikációnk mikéntje határozza meg azt, hogyan tudunk kapcsolódni önmagunkhoz és másokhoz, hogy az erőszak vagy az együttműködés jellemzi a kapcsolatainkat.

Kétféle “üzemmódot” különböztetett meg. A “falépítő üzemmódban” nem ahhoz kapcsolódunk, ami igazán élő magunkban és a másikban, nem szívből, inkább “fejből” kommunikálunk. Az előítéleteink, véleményünk szűrőjén keresztül halljuk a másikat és a válaszunk vagy védekezés, vagy támadás lesz. Erre az “üzemmódra” jellemző még, hogy nem kér, hanem követel, vagyis nem tudja elfogadni a “nem” választ. Ilyenkor építjük a falakat magunk és mások között, távolodunk egymástól, attól, ami igazán élő bennünk: távolodunk az érzéseinktől és az érzéseink forrásától, az erőforrásainktól/szükségleteinktől. Egy konkrét példával: a hazaérkező párunk a hűtőt kinyitva azt mondja: “Már megint nincs itthon semmi ennivaló!” Mit gondolsz/mondasz erre? Vádaskodni kezdesz vagy védekezni? Melyik falat kezded építeni?

Vagy inkább ablakot nyitnál? Ne feledd: a szívünk ablaka csak belülről nyitható, csak mi nyithatjuk meg. A másik esetleg kopoghat rajta. Az “ablaknyitó üzemmód” a szívünkhöz kapcsol minket, ebben nincs elemzés, nincsenek előítéletek. Ennek a kommunikációnak 4 alapeleme van : az ítéletmentes megfigyelés, az érzéseink felismerése, az érzést kiváltó szükséglet beazonosítása és a jelen idejű, pozitív kérés. Fontos az őszinte kifejezés és az empatikus meghallgatás. Mindez olyan egyszerűnek és magától érthetődőnek hangzik: persze, hogyan másképp?  (Mit is válaszoltál a fenti példánál? Ráismersz a válaszodban ezekre az elemekre, vagy…? )

A cikket ide kattintva tudod végigolvasni.