Szereti a férjét? Máglyára vele!
Egy kutató szerint a házasságunkba kerülhet, ha istenként tiszteljük a gyerekeinket, márpedig a társadalmi nyomás erre kényszerít.
Nemrég felmerült bennünk, hogy elutazhatnánk valahová kettesben a férjemmel pár napra. Nyaralni. Osztottunk-szoroztunk, én kifaggattam az összes barátnőmet, a védőnőt és a gyerekorvost, és végül arra jutottunk, hogy ez lehetetlen. Van ugyanis egy négyéves és egy egyéves gyermekünk, utóbbit még szoptatom. Nem elég, hogy anya elutazna három napra úgy, hogy eddig csak pár órákat voltunk külön, ráadásul a gyereknek az a legjobb, ha kétéves korig szoptatják. Azt meg nem akarhatjuk, hogy a gyereknek kötődési zavarai legyenek, meg károsodjon az immunrendszere, aztán egész felnőttkorában járhatna pszichoanalízisbe, csupán mert anya wellnesshotelben szeretne hömbölögni apával. Úgyhogy majd utazunk jövőre.
A gyerekorvosunk arra szavazott, hogy utazzunk, mert a jókedvű és egészséges szülők tesznek a legjobbat a gyereknek, és az egyéves korig tartó szoptatás is szép teljesítmény. Ugyanakkor mind ő, mind a védőnő kiemelte, hogy ne egyszerre történjen az elválasztás és az utazás, mert az túl nagy törés lenne a bébinek, hanem inkább válasszam el, és kb. ahhoz képest egy hónap múlva utazzunk.
A barátnőim jelentős többsége és a népszerű nevelési tankönyvek szerint is meg kell várni az ilyesmivel a kétéves kort, mert: anyatej, kötődés. Egyetlen szülőpárt ismerünk, akik fél év szoptatás után lepasszolták a hét hónapos babájukat a nagyiéknak, és elhúztak két hétre a tengerpartra. Ugye, hogy minek szül az ilyen?
Régen minden jobb volt
Mi tehát elhalasztottuk az utazást, ami vagy jó döntés, vagy nem, nyilván mindenkinek van véleménye a témáról. De ha egy kicsit hátrébb lépünk és belegondolunk, anyáink, sőt, anyáink anyáinak (és anyáink anyáinak anyáinak!) idején hogy ment az ilyesmi, máris nem annyira egyértelmű a dolog. Felmerül a kérdés, hogy valóban ennyire sérülékenyek és törékenyek a gyerekeink, hogy az egyéves nem hagyható három napra a nagyszülőkre? Nyilván sírna, de nem lehet, hogy kiheverné? És a másik kérdés, hogy ki (mi) a fontosabb, a gyerek vagy a férjem? A kötődő nevelés vagy a párkapcsolat?
A gyerekeimet imádom, de azért néha jól esik egy kis szünet belőlük: már az is feltűnő, hogy ha pár órára másra hagyom őket, utána sokkal cukibbnak és lenyűgözőnek látom őket. Könnyebben tudom őket szeretni, ha nem lógnak rajtam 0-24-ben. De a férjemet én választottam annak idején, és azért választottam pont ezt a pasit, mert szeretek vele időt tölteni. Akár még kettesben is. Vagyishát szeretnék. Csakhogy változnak az idők: anyám még lemehetett két hétre a Balcsira apukámmal, amikor másfél éves voltam, én már nem.
Jobban szereti a férjét, mint a gyerekét? Megkövezni!
Jó pár évvel ezelőtt jelent meg Ayelet Waldman esszéje a New York Timesban, amelyben elárulja, hogy jobban szereti a férjét, mint a gyerekeit (négy van neki). Ez nem minden: még csak nem is szégyelli magát miatta, hanem direkt azt gondolja, hogy ez a gyerekeknek is jó, hiszen érzik, hogy biztonságban vannak: a szüleiké egy stabil párkapcsolat, nem kell attól félni, hogy bármelyik szereplő hirtelen lelép a postással / postásnővel.
