„Szeretném megtenni, amit anya kér, de nem tudom” – egy ADHD-s kisfiú története
Szembesültem vele, hogy a gyermekem jó akar lenni, de nem tud. Jól akar teljesíteni, de képtelen figyelni. Majdnem megszakadt a szívem, és tudtam, segítenem kell neki – mesélte a csalad.hu-nak adott interjúban Kriszti, két ADHD-s, vagyis hiperaktivitással küzdő gyermek édesanyja. A szakemberekkel, pedagógusokkal közös munka, a gyógyszerrel kiegészített kognitív viselkedésterápia végül sikertörténethez vezetett.
Egy ADHD-s (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) gyermek szüleinek lenni nem könnyű feladat, az anyai, apai szeretet és gondoskodás mellett szakemberré is kell válni. Így fogalmazott a csalad.hu-nak Kriszti, akinek mindkét – jelenleg alsó tagozatos – gyermeke figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral küzd.
Mit rontottunk el?
A már kora gyermekkorban jelentkező, egész életen át tartó tünetegyüttes főbb jellemzői a figyelemzavar, az impulzivitás és a hiperaktivitás. Mint mondta, azért meséli el a történetüket, mert sok családot érint ez a betegség. A szülők kétségek között gyötrődnek, nem tudják, mit rontottak el. Miért agresszív a gyermekük, akit az iskolai közösség kirekeszt, és a fel nem ismert probléma miatt a pedagógus az utolsó padba ültet. Pedig van megoldás.
„Máté már az óvodában is problémás volt” – kezdte történetét az anyuka. „Volt olyan kisgyermek, akivel felnőtt felügyelete nélkül nem maradhatott együtt. Ha valami nem úgy történt, ahogy az szerinte elvárható lett volna, akkor dühös lett. Csapkodott, borogatott, csillapíthatatlan hisztériával reagált. Mivel erős fizikumú, attól rettegtünk, hogy ha csak meglök egy kisebbet, abból komoly baj lehet. Óvodás korától arra tanítottuk, neveltük, hogy ne verekedjen, ne lökdösődjön, fogja vissza magát. Erre sokszor képtelen volt, és utólag már tudjuk, hogy elvárásunkkal visszaszorítottuk a dühét, ami még jobban generálta az impulzivitását.”
Tombol a noradrenalin
Mint mondta, az óvónők, később a tanítók naponta panaszkodtak, és a szülőtársak sem nézték jó szemmel az egyik pillanatról a másikra felszínre törő érthetetlen agressziót. Nem szerették, ha gyermekük ezzel a problémás, állandó kockázatot, veszélyt jelentő társukkal van együtt. Akkor még a szülők sem nem tudták, hogy ADHD-val állnak szemben, amelynek akár tünete lehet, hogy a gyermek nehezen tartja kordában az indulatait, dühkitöréssel reagálhat a nem várt helyzetekre. A környezetet elriasztja ez a viselkedés, mások meglátása szerint ő egy rossz gyermek, csakhogy ő maga nem tehet róla. A rendellenes reakciót ugyanis a noradrenalin alacsony szintje okozza. Az ADHD-soknál eltér az idegsejtek egymás közötti kommunikációja a figyelemért, aktivitásszabályozásért és impulzuskontrollért felelős homloklebenyi területeken.
„Otthon arra törekedtünk, hogy ne alakuljanak ki olyan helyzetek, amelyek konfliktushoz vezetnek. A férjem kereteket, szabályokat állított fel, most már tudjuk, hogy ennél jobbat nem is tehetett volna.”
A gyomorban kezdődik, és megállíthatatlanul jön föl
Kriszti arra kérte az óvodapedagógust, kezdeményezze, vizsgálják meg Máté iskolaérettségét. A nevelési tanácsadóban azt mondták, látszik, hogy a gyermek impulzív, a figyelemmel is problémái vannak, de tanulási nehézségre utaló jel nincs. Így került Máté iskolába. Ott folytatódott a probléma, ha valami nem tetszett neki, felborogatta a padokat, betörte a szertárajtót, dörömbölt a tanárinál. Ha lenyugodott, ő volt a tanító néni kedvence.
A cikk itt folytatódik.
