Sőt, hagyján, hogy életben tartani, de még úgy is kell nevelni, hogy egészséges lelkű felnőtt váljon belőle. Túl azon, hogy ez szép feladat, és nagy munka, ritkán mondjuk ki, hogy sokak számára nyomasztó felelősség is.
Nem csoda, ha van, aki úgy látja, egyesek „megőrülnek”, miután anyákká és apákká váltak, és van, aki sokkal kevésbé jófej már, ahogy egyszer hallottam, sok szülő „bekonzervul”. Egyes szülők úgy tapasztalják, többet szoronganak, mint a gyermektelen időkben, amikor még legfőképp saját magukra voltak hatással tetteik. Hogy ez a szorongás hogy jelenik meg, annak ezer útja-módja lehet a kényszeres tünetektől a testi jeleken át az irritáltságig. Van néhány gyakori megnyilvánulás, amit jó, ha felfedezünk magunkon, mert előfordulhat, hogy többet ártunk vele, mint használunk.
Tökéletes anyaság/apaság komplexus
Ha ilyen nagy felelősség szakadt a nyakunkba, mi sem természetesebb, minthogy igyekeznünk kell a lehető legjobban csinálni. Azaz bújjuk a szakkönyveket, míg nem elköteleződünk valamilyen irányzat (vagy azok egymással többé-kevésbé összeegyeztethető halmaza) mellett. Egy anya, aki szerencsésen kikeveredett már ebből a komplexusból, úgy fogalmazott: „Nehéz volt az első időszak, mert a gyerek születése előtt túl sok szakkönyvet olvastam. Idő kellett, mire elfelejtettem, és tudtam nevelni a gyerekemet.”
Legyünk igazságosak: nevelési könyvből is van ilyen és olyan: ha erővel ruházza fel a szülőt, és abban segít, hogyan tudjon olyan szülő lenni, amilyen ő akar, az jó. Ha viszont azt sugallja, mindenre csak egyféle helyes megoldás van, és kövesd azt, ha beledöglesz is, az nagyon káros. Nem, nem mindenkinek kell hosszan szoptatni, hordozókendőben vinni a csemetét, csak saját készítésű játékokat a kezébe adni, és kizárólag bio, persze szigorúan cukormentes táplálékkal kínálni a csemetét. Ezek mind nagyszerű dolgok – ha passzol a szülő személyiségéhez is, és jól érzi magát benne.
A tökéletes szülőség-komplexussal az a baj, hogy az ember annyira ráfeszül, ne hibázzon, hogy nincs igazán jelen. Saját maga körül forog, persze látszólag a gyerek körül is túlzottan, hiszen ijedten ugrik minden kis nyekkenésére, azonban a valódi kapcsolódáshoz kell valami lazaság, valami rugalmasság, így végül mégis oda jutunk, hogy ez a viselkedés inkább a szülő igényeiről, az ő szorongásának oldásáról szól, mint a gyerek valóságos érdekeiről.
