Te jó ég, semmi sem lesz ebből a gyerekből!

Nem csinál semmit, csak zenét hallgat, chatel és nézi a plafont? Ne irigyelje a stréberek szüleit, hosszú távon általában a "lusta"gyerek jár jobban. Neki ugyanis lesz élete.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2017. március 31. Dívány

A szülők kisebbik része olyan szerencsés, hogy elmondhatja, szerinte jó úton halad a tinédzser korú gyereke, megteszi, ami a dolga, van motivációja ahhoz, ami fontos (leginkább a tanulásról van szó), és ha így folytatódik, akkor minden rendben lesz.

Sokkal jellemzőbb vélekedés, hogy lusta, nem érdekli az iskola, csak a barátaival lóg a telefonon, chaten vagy videojátékokra pazarolja az értékes óráit. Az anyák és apák csodálkoznak, hiszen mintaként nem ezt látja a kölyök: azt látja, a szülők korán kelnek, mennek dolgozni, este otthon házimunkáznak, ügyeiket intézik.

Tegyük hozzá, nem minden kamasz lusta, ott van a másik véglet, akinek az egész napja be van táblázva, iskola után megy az edzésre, onnan a nyelvórára, otthon tanul, beájul az ágyba, és kezdődik az egész elölről. A szombati mozizást pedig lemondja, ha hétfőre tettek egy témazáró dolgozatot.

Sok szülő választaná ezt, de nem biztos, hogy ez jobb, sőt, bármilyen meglepő, ebben több a veszély, mint ami az órák hosszat plafont bámuló, zenét hallgató, csacsogó tinit fenyegeti. Ha sarkosan akarjuk megfogalmazni, a tanulást lehet később is pótolni, de azt, hogy éljen az ember, sokkal nehezebb.

Élet alatt azt értjük, hogy álmodozzon, próbálgassa a szerepeit, keresse önmagát, barátkozzon, szerelmes legyen, töprengjen, adjon időt magának az átalakulásra. Ez sok látszólagos semmittevéssel jár, de közben hömpölyögnek a gondolatok a fejében, a „ki vagyok én, milyen akarok lenni”, no meg a „milyen a világ, és milyennek kellene lennie” jellegű elmélkedések.

A cikk ITT folytatódik

Friss

Miért nem múlik el az ekcéma?
Megújult a Családháló
A saját kenyér igézete