“Többen szültek velünk sikeresen három császármetszés után”

A kismamák tájékoztatása érdekében új honlapot indított a Napvilág Születésház. A kezdeményezés támogatója többek közöt az az Alternatal Alapítvány, ahol korábban Geréb Ágnes is "praktizált". Az oldal külön érdekessége, hogy elolvashatjuk rajta az új, otthonszülést szabályozó kormányrendelet, a születésház bábáinak megjegyzéseivel fűszerezve.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. június 17. czefernek.lena

A kismamák tájékoztatása érdekében új honlapot indított a Napvilág Születésház. A kezdeményezés támogatója többek közöt az az Alternatal Alapítvány, ahol korábban Geréb Ágnes is “praktizált”. Az oldal külön érdekessége, hogy elolvashatjuk rajta az új, otthonszülést szabályozó kormányrendelet, a születésház bábáinak megjegyzéseivel fűszerezve.


Az otthonszules.hu a Napvilág Születésház bábái által indított, tájékoztató oldal. Célja, hogy minél több, otthonszüléssel kapcsolatos információt nyújtson. Átláthatóvá, hozzáférhetővé tegye a Napvilág Születésház bábáinak munkamódszerét, protokollját, bemutassa az alakuló születésház-hálózat láncszemeit, szakmai eredményeket, statisztikát, tudományos bizonyítékokat közöljön – áll a honlap hivatalos tájékoztatójában.

Az Alternatal Alapítvány és a Szabad Szülésért mozgalom támogatásával indult kezdeményezés igazi újdonsága, hogy elolvashatjuk rajta az otthonszülés szabályozásával kapcsolatos kormányrendeletet, kiegészülve a Napvilág Születésház bábáinak megjegyzéseivel. Az Alternal Alapítvány keretében működött korábban az otthonszülés úttörőjeként ismert Geréb Ágnes szülészorvos-bába is, akit jelen pillanatban első fokon két év letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Bíróság egy 2003-as és egy 2007. szeptemberi műhiba vádja miatt.

A rendelethez írt megjegyzésekben a bábák számos pontot, kitételt nem tartanak megalapozottnak, többek között az otthonszülés életkori behatárolását, bizonyos, az anya korábbi szülései közben előrorduló komplikációk meghatározását és azt sem, hogy az ellátás csak olyan helyszínen történhet, ahonnan az ellátást igénybe vevő nő és az újszülött húsz percen belül a háttérkórházba szállítható.

 

Fotó: Flickr/US Army Africa