Van tuti módszer a félrelépés megelőzésére?

Tehetünk valamit a hűség érdekében? És ha igen, mit?

A segítő szakemberek számára gyakran előkerülő kérdés, hogy a páciens valóban szeretné-e, hogy segítsenek rajta, vagy valami más okból keresi fel. Alapvető kérdés a megcsalással kapcsolatban is, hogy valódi cél-e mindkét fél részéről a hűség megőrzése, vagyis komolyan gondolták-e az ígéretüket a házasságkötésnél, vagy csak régi szokásként, üres nosztalgikus elemként tekintenek rá. Mivel ma egyre több olyan párt látunk, ahol – jobb esetben kimondva, rossz esetben kimondatlanul – nem elvárás mindkét fél részéről a kapcsolati hűség, legelőször azt kell tisztázni, mit jelent számukra pontosan a hűség, és belefér-e a megcsalás.

A XX. század közepétől jelen vannak a különböző elköteleződés-ellenes mozgalmak, amelyek a szabad párkapcsolatot és a függetlenséget tűzik zászlajukra a hűség ellenében.

Idővel azonban kiderül, hogy hiába fér bele a megbeszélt játékszabályokba esetleg a megcsalás, hosszabb távon – mivel kizárja a bizalmi kapcsolat belső építkezését – inkább rombol, és akkor is sebeket okoz, ha a másik fél számít a hűtlenségre.

A párom…

Szerencsére van sok olyan pár is, akik a hűséget változatlanul értéknek, megtartó erőnek tekintik. Az a kérdés, hogy „mit lehet tenni ennek megőrzésére”, elsősorban nekik szól tehát.

Mint a legtöbb emberi kapcsolatnál, itt is a kommunikáción múlik a siker legnagyobb része: folyamatosan szemmel kell tartani a párkapcsolat, házasság alakulását, felmérni, fejleszteni, mozgásban tartani.

Ehhez ismernünk kell a párunk legapróbb jelzéseit, hogy a beszélgetéseken túl is tudjunk információkat kapni tőle arról, hogy van éppen, mire lenne szüksége, minek örülne. Itt kell megemlíteni egy, a „félrelépők” szájából gyakran elhangzó érvet: „Azt tapasztaltam, hogy különbözőek az igényeink az intimitás terén, ezért tettem.” Ha egy pár tagjai ismerik egymást és a másik apró jelzéseit, ez az eltérő igény nagyon korán megmutatkozik, és lehet rá reagálni. Ehhez hasonlóan más apró jelzésekből is sok dolog kiolvasható például egy társasági eseményen, ahol párként vesznek részt a felek.

…és én

A társam ismeretéhez szorosan hozzátartozik az önismeret is. Akár a külső körülményektől (például fokozott stressz, éppen megromló emberi kapcsolatok), akár a belső állapottól (például magányosság érzése, újdonságkeresés, életközépi krízis) függően vannak olyan időszakok, amikor az ember sebezhetőbb, mint máskor.

Ha megfelelő az önismeretem, és merem önmagamat kellően kritikusan szemlélni, meg tudom mondani, mikor vagyok sebezhetőbb, kiszolgáltatottabb állapotban.

Ilyenkor érdemes beindítani a vészjelző szirénákat, és messziről elkerülni minden gyanúsnak ígérkező, félreérthető szituációt, valamint távolságot tartani a bármilyen formában is veszélyt jelentő személyektől. Amikor az ember jól van a bőrében, már akkor érdemes ezeket a „biztonsági óvintézkedéseket“ bevezetni, alkalmazni és begyakorolni, hogy amikor a legnagyobb szükség van rájuk, ne okozzon gondot a felidézésük. Ilyen automatikussá teendő szabályok például, hogy elkerüljük a négyszemközti helyzeteket ellentétes nemű személlyel, vagy külföldi konferenciákon nem szakadunk el a csoport többi tagjától.

A cikket ide kattintva tudod továbbolvasni.