Családháló

Kezdőoldal Egészség és lélek Visszatérés a láthatatlan munkából a munkahelyre

Visszatérés a láthatatlan munkából a munkahelyre

Ki vagyok, és mit szeretnék igazából csinálni? Judit példáján keresztül talán közelebb jutunk a saját válaszainkhoz is.

Budapestimami,

Időalagútban

Amikor kismamaként otthon voltam “gyesen”, sokszor éreztem azt, hogy az idő fogalma teljesen átalakult. És ezt nem negatívumként vagy pozitívumként értem, hanem tényként: a szülés utáni boldog-nehéz pillanatokra éppúgy, mint egy hosszú betegség vagy a téli hónapok kényszerbezárására egyaránt.

Emlékszem, amikor a középsővel voltam otthon, egyszer felhívott az akkor két gyerekes barátnőm, én meg szabadkoztam, hogy “Hú, ne haragudj, akartalak hívni, de mindig mire észbe kaptam, addigra elment a nap”, mire ő csak felnevetett, és megkérdezte: “Na mi van, téged is beszippantott az időalagút?”

Hát igen, valami ilyesmi történik velünk. Aztán ahogyan nő(nek) a gyerek(ek), úgy nyerjük vissza fokozatosan időérzékünket.

És ezzel együtt érkezik sokakban a kérdés, mi legyen, hogy legyen, ha a (legkisebb) gyermekünk közösségbe került, és vissza kell menni dolgozni?

Vagy nem kell, de visszamehetnék, csak hogy nem akarok…

Vagy szeretnék újra dolgozni, de időközben annyira megváltoztam én is, a körülményeim is, hogy nem tudom magamat elképzelni a régi munkahelyemen…

Variációk egy témára, a felsorolást még hosszan lehetne folytatni.

Judit három gyermeke közül a legkisebb nagycsoportos volt, amikor egyre sürgetőbbnek érezte, hogy visszamenjen dolgozni.

“Hivatalos” forma szerint nyugodtan maradhatott volna még otthon főállású anyaként a kicsi 8 éves koráig, Judit azonban úgy döntött, itt az idő, hogy visszatérjen a munka világába. A régi, kereskedelemben végzett munkahelyére azonban nem térhetett vissza főállásba, mert 3 gyermeke mellé a délutáni logisztikához nem volt segítsége édesanyján kívül, akit viszont nem akart ezzel a feladattal terhelni.

Nincs egy általános, mindenkire ráhúzható forgatókönyv, amit követni kell. Érdemes viszont meghallgatni mások történetét, ők hogyan csinálták, de nem azért, hogy összehasonlítsuk magunkat velük, hanem hogy tapasztalatot kapjunk, ötletet merítsünk, támaszt kapjunk belőlük. Viszont igenis vannak olyan szempontok és kérdések, amelyek segítenek abban, hogy döntést hozzunk, melyik úton induljunk el.

Légy őszinte magaddal!

Közhely, de tényleg megéri őszintének lenni, bár ez sokszor fájdalommal jár. Ráadásul időigényes is tud lenni, mire eljutunk oda, hogy ne árnyaljuk/szépítsük/tompítsuk azt, ami valójában bennünk van egy kérdéssel kapcsolatban.

Judit esetében ez gyorsan ment, mert ekkorra már úgy érezte, nincs sok ideje a gondolkodásra. Amikor sikerült feltérképezni, hogy valójában régi, főleg adminisztratív munkája helyett szívesebben dolgozna emberekkel (eredeti hivatása a tanítás volt), sikerült átlendülnie a tehetetlenség érzésén.

A bejegyzés itt folytatódik.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Nevelhetünk-e úgy, mint a szentek?

A Győri Hittudományi Főiskolán február 21-én tartották a „Hitünk és életünk” szabadegyetem idei tanévének hatodik előadását. Kürnyek Róbert plébános, a...

Close