12 módszer, hogy lefaragjunk élelmiszer-költségeinkből

A háztartások évente 7 millió tonna élelmiszert és italt dobnak ki évente az Egyesült Államokban – ez hetente 5 kilogrammot jelent. Azonban a pazarlás csökkentésével, nem csak a környezetnek tehetünk jót, hanem saját pénztárcánknak is.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. október 27. Origo

A krumpli megfelelő tárolása

A burgonya élettartalmát akár meg is duplázhatjuk, ha megfelelően tároljuk: hűvös és sötét helyre van szüksége, valamint 5 és 8 fok közötti hőmérsékletre – a hűtőszekrény közel sem a megfelelő hely a tárolására. Érdemes papírzacskóban tartani, nedvességtől mentes helyen, így megakadályozható, hogy kicsírázzon.

Mondj nemet a zacskós salátára

Az előre elkészített zacskós saláták kinyitás után hamar elvesztik frissességüket, ezért inkább érdemes teljes salátafejet vásárolni, ami még sokáig kitart. A levelek le is fagyaszthatók, akár a spenót vagy a rukkola.

Tegyük a tejterméket hosszan eltarthatóvá

A fagyasztott tej sokkal hosszabban eláll, érdemes kis adagokat előre betenni a mélyhűtőbe, így mindig csak annyit kell elővenni, amennyire éppen szükség van. Sajtot ugyanilyen módon lehet lefagyasztani, de akár joghurtot is, amibe gyümölcsöt is bele lehet szórni.

Legyen tartósabb a kenyér (is)

Ha a család nem eszik meg sok kenyeret egyszerre, érdemes ezt is kétszeletenként a fagyasztóba tenni. Ráadásul perceken belül ki fel lehet olvasztani, akár a mikrohullámú sütőben, akár a kenyérpirítóban (ha van ilyen funkciója). Alternatív megoldásként akár bundás kenyér is készíthető a megmaradt felesleges kenyérből.

A cikk itt folytatódik!