A ceglédi tragédiához hasonló esetek mindig megrázóak, azok számára pedig kétszeresen is, akiknek már van családja. Ugyanakkor ítélkezés helyett sokkal fontosabb lenne megérteni, hogy mit tehetünk abban a helyzetben, ha szülőként elveszítjük a fejünket, ha úgy érezzük, hogy nincs tovább, és felismerni azt, mikor csúszik ki a kezünkből az irányítás.
A düh természetes emberi reakció. Szemünk fényeinél jobban pedig senki nem tud kiborítani minket: egyrészt senkit nem ismerünk olyan jól és élünk vele olyan „kellemetlen” közelségben, mint velük, másrészt pontosan ismerik a gyenge pontjainkat, és hajlamosak ezekre rátapintani. Arról nem is beszélve, milyen idegesítően hasonlítanak ránk!
Amikor azonban egy gyerek a határait feszegeti, vitatkozik, vagy üvölt, arra van szüksége, hogy a szülő személyében egy megkérdőjelezhetetlen, de nyugodt másik fél biztonságot nyújtson neki. Provokációjának, mellyel a szerepünket kezdi ki, a valódi célja sokszor épp az, hogy megnyugtassuk: szülői pozíciónk erős, és képesek vagyunk számára biztos hátteret nyújtani akkor is, ha ő zaklatott. (Egyszóval nem viselkedünk úgy, mint egy másik hisztis hülyegyerek.) Ahhoz azonban, hogy nyugodtak maradjunk, nekünk is fel kell vérteznünk magunkat némi dühkezelési technikával.
Ismerjük fel a rejtett agressziót!
Gyakran úgy teszünk, mintha a mi viselkedésünkkel minden rendben lenne, hiszen agresszívak nem vagyunk? Hiszen nem ütjük, verjük, kiabálunk vele? Hát nem, nem csak ez az agresszió.
Lehet, hogy úgy hangsúlyozunk, úgy intonálunk, a gyerek számára olyan sértő dolgokat szúrunk oda, ami még fájóbb bántás lehet egy pofonnál. Biztos, hogy megesett már velünk is, és milyen aljas módon tud fájni. Ne akarjunk a másik oldalon állni egy gyengébb, kiszolgáltatott féllel szemben, aki ráadásul a saját gyerekünk.
Bántani akarom?
Ismerjük fel tehát, ha célunk bármiféle módon: a bántás! Egy vitás helyzetben a szülő sosem lehet agresszor. Figyeljünk a tetteink és kommunikációnk céljára. Legyünk őszinték magunkhoz. Ha pedig a céljaink között a bántás is ott van, azonnal szakítsuk meg valamilyen módon a szituációt, hogy lehiggadhassunk.
Kizökkentés
Az agresszióra agresszió a válasz, az egyre dühösebbé váló veszekedést egy módon lehet megállítani: ha kizökkentjük belőle valamelyik felet. Egy pillanatra álljunk meg, számoljunk el tízig, vegyünk mély levegőt. Végezzünk légzőgyakorlatokat. Ha kell, masszírozzuk meg a vállunkat, rázzuk meg a fejünket, lazítsuk ki a feszültséget a testünkből.
Ha kicsit lecsitítjuk a düh fizikai tüneteit (gyorsuló lélegzet, erősödő szívdobogás), attól mi magunk is könnyebben megnyugszunk.
