5 javaslat az időszakos kapcsolattartások szabályozására

Lassan megérkeznek az ünnepek és ezzel együtt a téli szünet, ami ismételten azt jelenti, hogy jön egy újabb időszakos kapcsolattartás az elvált szülőknél. Hogyan tegyük mindezt a legzökkenőmentesebbé? Szakértői tanácsok következnek dr. Bánhelyi Évától.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. december 07. Mandíner Család

Ezzel összefüggésben már leírtam a gondolataimat arról, hogy véleményem szerint hogyan érdemes megegyezni a szünetek idejére eső kapcsolattartásokról, de nem beszéltem arról az esetről, ha a szülők között a kommunikáció mégsem működik. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben kell elővenni a fiókból a kapcsolattartást szabályozó határozatot és annak megfelelően bonyolítani le a szünet idejére eső kapcsolattartást. Ilyenkor pedig nagyon fontos, hogy mit tartalmaz a végrehajtható határozat, hiszen a szülőknek annak kell eleget tenniük.

Ezzel kapcsolatosan szeretnék adni néhány ötletet arra nézve, hogy a „szokásos” bírói gyakorlattal szemben mit érdemes a határozatba belefoglaltatni, azzal, hogy tapasztalataim szerint a karácsonyi szünet megosztása különösen érzékeny pont minden válófélben lévő szülőnek.

divorcedparents-jg_

  1. Mindenképpen érdemes rögzíteni, hogy a szüneteket esetlegesen megelőző és az azt követő hétvége napjai a szünetek teljes időtartamába beleszámítanak. Így a különélő szülő egybefüggően jogosult a kapcsolattartásra, amivel elkerülhető az az eset, amelyet a korábbi írásomban taglaltam a 2016-os őszi szünet körében.
  2. Szintén a későbbi viták elkerülése érdekében javaslom, hogy rögzítsék, hogy páratlan számú nap esetén a „fél nap”, hogyan kezelendő. Az én személyes véleményem szerint ildomos, hogy a különélő szülő javára kerüljön elszámolásra.
  3. A karácsony másnapját vegyék ki a páros ünnepek köréből – amely a bírói gyakorlat alapján önmagában megilleti a különélő szülőt – és egzaktul rögzítsék (avagy kérjék a bíróságtól, hogy úgy szabályozza), hogy a téli szünetben december 26. napjának reggel 9, avagy 10 órától egybefüggően jogosult a különélő szülő a szünet fele időtartamának megfelelő kapcsolattartásra. (Ezzel ismételten elkerülhető a gyermekek oda-vissza rángatása, amelyet a magam részéről nagyon fontos szempontnak tartok.

A cikk itt folytatódik!