8 dolog, amit egy egyedülálló anya elmondana a barátainak

Az egyedülálló édesanyák is nagyon sokfélék, aligha van olyan történet, mely mindnyájunk nevében elhangozhatna. Mégis vannak közös tapasztalataink. Az egyik legfontosabb talán, hogy egyedülálló anyaként olyan érzelmi és fizikai kihívásokkal szembesülünk, amelyek kikezdik baráti kapcsolatainkat is. Ha egyedülálló édesanya a barátod, készülj fel rá, hogy nagy valószínűséggel az alábbi mondatokat fogod tőle hallani:

1. Elszigetelt és magányos vagyok.

Az átvirrasztott éjszakák, a pelenkaüzem, az állandó hajtás engem ugyanúgy lefárasztanak, mint más anyákat. De velük ellentétben én teljesen egyedül vagyok benne. Nincs, aki a munkából hazajőve átvenné tőlem egy kicsit, nincs, akinek elmondhatnám, mi volt nehéz, mi volt szép. Ha vállalod, hogy velem leszel, könnyen lehet, hogy rád pakolok majd valamennyit a terheimből…

2. Bocsáss meg, hogy ilyen rossz barát vagyok!

Mentegetőzöm, pedig nem vagyok bűnös. Nem nagyon tudlak hívni egy kisgyerek mellett, mikor pedig este végre ágyba kerül, nincs már erőm telefonálni. Hiszen alig várom, hogy végre egyedül legyek! Ez az egyedülálló szülőség legnagyobb iróniája: magányos vagy, de sosem egyedül. Sóvárgok a társaságra, de alig bírok működni, ha nincs egy kis én-időm a nap végén. Ez nem azért van, mert nem lógnék veled szívesen, sőt! De annyi érzelmi és fizikai akadályt kell leküzdenem, hogy másra már nem marad erőm. Kedves barátom, én sokszor a saját mentális egészségemet háttérbe szorítva hívlak fel vagy látogatlak meg. Úgy tűnik, mintha magamat és a gyereket raknám mindig az első helyre – pedig az igazság épp az ellenkezője.

3. Nehéz leírni az egyedülálló szülőség minden nehézségét.

A valódi emberi kapcsolatokra alig jut idő. Egy zaklatott telefonhívás elalvás előtt, egy szűkszavú SMS, egy röpke kávézás egy dilis totyogó (vagy kettő) társaságában, akik minden harmadik másodpercben félbeszakítanak. Képtelenség így összerakni egy mondatot, amivel leírhatnám neked a mostani helyzetemet. Az egyedülálló anyáknak nagyon sok mindennel meg kell birkózniuk – párkapcsolati kudarc, anyagi gondok, szülői kihívások, elszigeteltség, magány, és még hosszan sorolhatnám. Ha tényleg bele akarsz látni az életembe, az nagyon sok időt és erőfeszítést követel.

4. Nem tudom, hogy kérjek segítséget.

Sosem kértem azelőtt, és mióta egyedülálló anya lettem, csak még rosszabb lett. Nem akarom elismerni, hogy küszködöm. Hozzászoktam, hogy mindent egyedül csinálok. Elhagyott az egyetlen, akinek mellettem kellene lennie, és így sokkal nehezebb bárkiben bíznom. Örülök a segítségnek! De ha segítenek nekem, ha nem, nincs más választásom, mint továbbmenni, tovább csinálni.

5. Úgy érzem, nem tartozom senkihez.

Ez a legtöbbünknek nagy kihívás, és az egyedülálló anyaság csak fokozza. Nem tudok kapcsolódni sem a gyermektelen barátaimhoz, sem a párban élő szülőtársaimhoz. Nagyon könnyű lekopni azok mellől a barátok mellől, akik nem elég kitartóak. Te vagy az egyetlen fogódzóm a társasági életben. Néha megpróbálom rávenni magam, hogy mozduljak, de ez nem könnyű – lelki értelemben sem. A régi barátok életében se jut már hely az új, szomorúbb énemnek. Meg aztán olyan sok időt töltök magadban és gyerektársaságban, hogy el is felejtettem, milyen felnőttek között lenni.

6. Pozitív vagyok, amennyire sikerül!

Biztos nehéz elhinni, mikor látod a negatív érzelmeim sorát, de ez az igazság: tudom, hogy a gyermekem csodálatos, sok szép pillanat van a napjainkban – de gyakran rám törnek más érzések is, amelyek a kimerültséggel együtt nagyon le tudnak húzni. Tudom, hogy jól helytállok. Minden alkalommal felkelek, mikor elesem; mindent megtettem, hogy az életemet újra jó kerékvágásba tereljem, és ezt a mai napig nem adtam fel. Az egyedülálló szülőség nem olyan dolog, amint egy-kettőre túlteszed magad, ha másra számítottál.

7. Sajnálom, hogy unalmas vagyok.

Tudom, hogy miután a jókedélyű barátból egy totyogóhoz kötözött szörnyeteggé váltam – elég unalmas lettem. Már alig van olyan, hogy kicsit egyedül lehetek veled. A végletesen kimerült egyedülálló anyák még egy jó pletykát sem tudnak. Talán ezért sem hívsz már fel. Talán nem akarsz már nekem mesélni az életed örömteli eseményeiről, a pasiügyeidről. De együttérezni még mindig tudok! Már szinte letettem róla, hogy találkozókat kezdeményezzek, mert félek, hogy a barátaim nem fogják élvezni, amit ajánlani tudok: a rendetlen lakást vagy a játszótéri találkát. Ha mégsem vagyok unalmas számodra, kérlek, mondd el, mert alig várom, hogy egy kicsit kikapcsolódhassak! A barátságunk nagyon megváltozott, de még mindig van időm rád.

8. Szeretem a gyermekemet!

Csak mert küszködöm, még nem jelenti, hogy ne látnám a gyerekemet a legnagyszerűbb történésnek az életemben. Ha az “egyedülálló” a legrosszabb dolog, ami történhetett – hát az “anyaság” viszont a legjobb.

via