A házassághoz meg kell tanulni kettesben gondolkodni!
A Szentatya október 31-én folytatta a „Ne törj házasságot!” parancsról szóló katekézisét. Krisztusnak az Egyházhoz fűződő kapcsolatából kiindulva hangsúlyozta, hogy minden ember „hitvesi” szeretetre, vagyis másokat szolgáló, másokat elfogadó, másokról gondoskodó, hűséges szeretetre kapott meghívást.
Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma szeretném kiegészíteni a tízparancsolat hatodik „szaváról” (Ne törj házasságot!) szóló katekézist. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy az emberi affektivitás szépségének megéléséhez Krisztus hűséges szeretete nyújt világosságot. Affektív dimenziónk ugyanis nem más, mint meghívás a hűségben, elfogadásban és irgalomban megmutatkozó szeretetre. Ez nagyon fontos! Hogyan mutatkozik meg a szeretet? Hűségben, elfogadásban és irgalomban.
Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ez a parancs kifejezetten a házastársi hűségre vonatkozik, tehát érdemes alaposabban elgondolkodnunk ennek hitvesi jelentéséről. Ez a szentírási szakasz, Szent Pál levelének ez a szakasza [Ef 5,25.28.31–32] forradalmi jelentőségű! Annak a kornak az antropológiája szerint gondolkodni, és azt mondani, hogy a férjnek úgy kell szeretnie feleségét, ahogyan Krisztus szereti az Egyházat, ez valóban forradalmi újdonság! Vélhetően a legforradalmibb újdonság, amit abban a korban a házasságról mondtak! Mindig a szeretet útján! Feltehetjük a kérdést: kire vonatkozik ez a hűségről szóló parancs? Csak a házasokra? Voltaképpen mindenkire, ez Isten atyai szava minden férfihoz és nőhöz!
Ne felejtsük el, hogy az emberi éretté válás folyamata a szeretetben való kibontakozásnak az útja: abból indul ki, hogy gondoskodást kapunk, és a felé tart, hogy gondoskodást kínálunk; először életet kapunk, hogy képesek legyünk mi is életet adni. Akkor válunk érett férfivá és nővé, amikor már meg tudjuk élni a hitvesi és szülői magatartást, mely az élet számos helyzetében azon képességként mutatkozik meg, hogy felvállaljuk valakinek a terhét, és őszintén szeretjük őt. Tehát annak a személynek az átfogó magatartásáról van szó, aki el tudja fogadni a valóságot és képes mély kapcsolatot kialakítani másokkal.
Milyen ember tehát a házasságtörő, a parázna, a hűtlen? Éretlen személy, aki megtartja magának az életét, és az adódó helyzeteket saját jóléte és megelégedettsége alapján ítéli meg. Ahhoz tehát, hogy megházasodjon valaki, nem elegendő esküvőt tartani! Végig kell járni az utat az éntől a miig, el kell jutni az egyedül gondolkodástól a kettesben gondolkodásig, az egyedül éléstől a kettesben élésig: szép ez az út! Amikor elérkezünk oda, hogy már nem önmagunk vagyunk életünk középpontjában, akkor minden cselekedetünk hitvesi cselekedetté válik: befogadó és odaadó magatartással dolgozunk, beszélünk, döntünk, találkozunk másokkal.
Ebben az értelemben minden keresztény hivatás – kitágíthatjuk tehát a perspektívát – hitvesi jellegű. Ilyen a papság, mert arra szóló hivatás Krisztusban és az Egyházban, hogy szívünk szeretetével, konkrét gondoskodással és az Úrtól kapott bölcsességgel szolgáljuk a közösséget. Az Egyháznak nem olyan jelentkezőkre van szüksége, akik a papi szerepre vágyakoznak – nem, ilyenekre nincs szükség, jobb, ha otthon maradnak! –, hanem olyan férfiakra van szükség, akiknek a szívét megérinti a Szentlélek a Krisztus Jegyese iránti feltétlen szeretettel. A papi szolgálatban egy férjnek és egy apának a teljes atyaságával, gyengédségével és erejével szeretjük Isten népét. A Krisztusban való megszentelt szüzességet is így, az anyaság és atyaság hitvesi és termékeny kapcsolataként éljük meg, hűségben és örömmel.
Megismétlem: minden keresztény hivatás hitvesi hivatás, mert annak a szeretetkapcsolatnak a gyümölcse, amelyben mindnyájan új életre születtünk, ez pedig a Krisztussal való szeretetkapcsolat, amint a kihallgatás elején hallott páli szakasz emlékeztetett minket. Az ő hűségéből, az ő gyengédségéből, az ő nagylelkű jóságából kiindulva tekintünk hittel a házasságra és minden hivatásra, és így értjük meg a szexualitás teljes értelmét.
Az emberi teremtmény, a maga szétszakíthatatlan test-lélek egységében, férfi-női polaritásában, nagyon jó valóság, mely arra rendeltetett, hogy szeretetet adjon és kapjon. Az emberi test nem a gyönyörszerzés eszköze, hanem szeretetre szóló meghívásunk helye, az igazi szeretetben pedig nincs hely a paráznaságnak és a felszínességnek. A férfi és a nő többet érdemel ennél!
A „ne törj házasságot” parancs tehát, bár negatív formában van megfogalmazva, valójában a mi eredeti hivatásunk felé fordítja figyelmünket, arra a teljes és hűséges hitvesi szeretetre, amelyet Jézus Krisztus feltárt előttünk és nekünk ajándékozott (vö. Róm 12,1).
