A nagyszülőknek is van láthatási joga

A törvény szerint a gyermek valamennyi hozzátartozói jogosultak a kapcsolattartásra, ugyanakkor a gyermeknek is joga van arra, hogy nagyszüleivel fenntartsa a kapcsolatot – mondta a Rádió Orientnek Pálvölgyi Ákos.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.

Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának vezetője rámutatott, a nagyszülői kapcsolattartás célja a gyermek érzelemvilágának gazdagítása. Hozzátette: amennyiben a gyermek szülei és nagyszülei nem tudnak megegyezni a kapcsolattartást illetően, úgy erről a gyámhatóság dönt.

A nagyszülői kapcsolattartásra nem mindig abban az esetben van szükség, amikor a szülők elválnak. Példaként említette, hogyha maguk a szülők nem állnak kapcsolatba saját szüleikkel, akkor hajlamosak elzárni tőlük unokájukat. Ilyenkor a nagyszülő is kérheti a kapcsolattartás rendezését.

A bíróság először a gyámhatóságon keresztül közvetítő közbenjárásával próbálja meg rendezni a problémát, ha ez nem sikerül, akkor a bíró dönt a láthatásról, a gyámhatóság pedig végrehajtja az intézkedést.

Ha nem együtt nevelkednek a gyermekek, akkor a testvéri láthatás is szóba kerülhet, s ezt is lehet a jog útján rendezni – mondta Pálvölgyi Ákos.

A karácsonyi szünet közeledtével a szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy időben állapodjanak meg egymással a szülők, hogyan osztják meg egymás között a láthatást az előzetes programok ismeretében.

A cikk további része és a teljes beszélgetés itt található.