A pelenkázás és a hivatali ügyintézés is bekerül a tananyagba

A konnektorszerelést, a pelenkázást, a közlekedési lámpák működését és a devizahitel fogalmát is meg kell majd tanulniuk az iskolásoknak, ha idén elfogadja a kormány az új Nemzeti alaptantervet (NAT).

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
iskola
2011. július 23. szabo.daniel

A konnektorszerelést, a pelenkázást, a közlekedési lámpák működését és a devizahitel fogalmát is meg kell majd tanulniuk az iskolásoknak, ha idén elfogadja a kormány az új Nemzeti alaptantervet (NAT). A most készülő és a tervek szerint 2012 szeptemberében életbe lépő új tanterv szerint biztosan lesz külön művészet és etika óra, de az iskola döntése alapján külön tanórán oktathatják majd a honismeretet is. Iskolatípusonként két kerettanterv lehet, amely kilencven százalékban meghatározza majd, mit kell tanítani.


“Nem fordulhat majd elő, hogy alapismereteket nem kap meg a diák. Az új Nemzeti alaptanterv (NAT) garantálja, hogy bizonyos közműveltségi tartalmak az ország összes iskolásához kivétel nélkül eljussanak” – mondta az [origo]-nak a dokumentumot kidolgozó testület elnöke, Kaposi József, aki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyik háttérintézményének, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnek a főigazgatója.

Az úgynevezett NAT-bizottság vezetője szerint az új alaptantervben olyan konkrét tartalmak szerepelnek majd, mint a Himnusz, a Nemzeti dal vagy matematikából például a mértani sorozat, illetve a másodfokú függvények megtanítása, és a NAT írja elő azt is a tervek szerint, hogy “az ókori Egyiptom anyagi és szellemi kultúráját jelentő tartalmakat, például a piramisépítést és a csillagászatot az általános iskolában fel kell dolgozni”.

A Nemzeti alaptanterv azt szabályozza, hogy milyen nevelési alapelveket kell betartaniuk a magyar iskoláknak és melyek azok az alapismeretek, amelyeket minden diáknak el kell sajátítania a közoktatásban. Az oktatási államtitkárság tervei szerint még idén a kormány elé kerül az új NAT, amelyet a következő tanévben, 2012 szeptemberében vezetnék be az iskolákban. Az első Nemzeti alaptentervet 1995-ben adták ki, azóta többször felülvizsgálták a dokumentumot, legutóbb 2007-ben. A most kiegészített, új alaptanterv kidolgozásában, információnk szerint majdnem száz szakértő vesz részt több mint fél éve.