A rosszalkodás is üzen valamit

Ha el is lehet esetleg érni, hogy egy gyerek mindig, minden körülmények között szót fogadjon, akár az indoklás nélküli utasításoknak is, nem éri meg, ezért ugyanis túlságosan súlyos árat kéne fizetni. A pszichológus a héten arról ír, hogyan nevelgessük – kertészeti hasonlattal – a kis fácskát, hogy erős és egészséges legyen, de harmoniában növekedjen a körülötte élőkkel, ágaikkal ne zavarják egymást.

Mikor arról panaszkodik egyik-másik szülő: ő nem tudja, mások hogy csinálják, de az ő gyermeke borzasztó szófogadatlan, általában az derül ki, nem a szülői képességeivel van baj, és a csemete sem ördögfióka, hanem irreálisak az elvárások.

Egy apuka például azt az igényét fejezte ki, hogy a két éves kislánya minden esetben azonnal fogadjon szót, akár magyarázat nélküli utasításra is. Attól tartott, ha ez nem működik, ő nem lehet nyugodt afelől, hogy éles helyzetben, például ha épp egy autó elé készülne kiszaladni a kislány, elég gyorsan le tudja állítani.

Az apa szorongását megérthetjük, ám nincs olyan kétéves, aki megfelelne ennek az igénynek, idősebb gyermek se nagyon, vagy ha mégis, annak olyan ára van, hogy nem éri meg ilyenné formálni a porontyot. Ez szélsőséges példa, de nagyon gyakori, hogy a szülő a saját kudarcának érzi, ha a gyermek bizonyos helyzetekben szófogadatlan, arra gondol, ez annak a jele, hogy valamit elrontott. Holott az egészséges gyermek gyakran éppen „rosszalkodás” formájában jelzi, ha problémája van.

Ha a szülő egy órát váratja az ötéves csemetét, miközben ügyeit intézi a bankban, az a gyereknek akkor is túl sok, ha a szülőnek kényelmes lenne egy csöndben várakozó gyermek. Unatkozik, nem tud mit kezdeni magával, mozognia kellene, ezért hangoskodik, izeg-mozog, igyekszik szabadulni a helyzetből. Ez nem önzés, hanem egyszerűen nincsenek még meg azok a készségei, mentális technikái, amik lehetővé tennék, hogy érdekes külső ingerek nélkül elszórakoztassa magát. Ugyanez igaz ennél komolyabb helyzetekben is: ha valami nincs rendben otthon, például a gyermek megérzi a szülők közti feszültséget, rosszalkodásával jelzi: baj van, fél, segítséget vár.

Mielőtt tehát az ember szófogadást várna, és azon törné a fejét, milyen technikákkal érhetné ezt el, tegye fel magának a kérdést: miről szól éppen a gyermek viselkedése. Máshogy érdemes reagálni, ha arról, hogy teszteli a szülőt: ma is érvényes-e a tegnap, az egy héttel ezelőtt felállított szabály, továbbra sem szabad-e rángatni a forró vasaló zsinórját. Ha erről van szó, határozottan rászólunk, és ha mégis közelít felé, megakadályozzuk, és ismét erélyesen rászólunk.