Akciós Jézuska

Egy ideje advent első vasárnapján sokszor az jut eszünkbe: “Te jó ég, mindjárt karácsony és még el sem kezdtem megvenni az ajándékokat” A hipermarketektől kezdve a legkisebb üzletekig minden tömve van akciós angyalkákkal és “leértékelt” Jézuskákkal. Nincs időnk, mondogatjuk, nem elég a 24 óra, nehogy valaki megsértődjön, “még neki is kell ajándék és még neki is, mert úgy illik, hogy adjak, hogy fogom ezt kihozni ennyi pénzből…” Valaha az Adventet a többi ünneppel együtt szent időnek hívták. És nem csak hívták – élték is ezt a szentséget.

A Krisztusvárás András napjával kezdődött. Innentől egészen karácsonyig nem volt szabad mulatni, s evésben-ivásban is megtartóztatták magukat az emberek, írja Czárán Eszter Világnak virága című könyvében.  A nótákat felváltották a Mária-énekek, s ha a fiatalokban mégis fel-felbuzgott a jókedv és más dalt is énekeltek volna, az idősebbek rájuk szóltak: “Halljátok-e, advent van,…hallgassatok.” Úgy is mondták sokszor, hogy “András betett nekünk.”, vagy úgy: “András zárja a hegedűt.” Ez azonban örömmel és várakozással teli boldog izgalmat is jelentett, természetesen nem az ajándékok miatt: az ajándék Jézus megszületése volt, aki a legnagyobb sötétségben, az év legfélelmetesebb, legkíméletlenebb időszakában világosságot, fényt hoz. Ez az ajándék – a remény, és a biztos tudat, hogy nem vagyunk egyedül.

Molnár V. József Kalendáriumában így ír az Adventről: “A régi ember gondolkodásában, szakrális gyakorlatában az esztendő adventtel kezdődött. Advent adta elejét az egyházi évnek is. A Nap ilyenkor alacsonyan jár, ködösek a hajnalok, a rontást hozó sötét napok, de egyben a várakozás, a készület, a reménykedés időszaka ez. A hajdani falu népe a sötétség adta szorongást, szórtságot, a betegségnek ágyazó rosszat a karácsonyi készület rítusaival oldotta, zavarta el. Az ember testéből, lelkéből, s a rábízottak sokaságából is űzte a gonoszt, hiszen az ő dolga volt a Teremtő akarata okán, hogy a jószág az istállóban, ólban, a kert, a mező, az erdő, a vizek is épek maradjanak, rendezetten várják a gazdával együtt a csodát, a Nap téli fordulatát, Fény-Krisztus születését…”

Az Advenntel együtt járnak a hajnali misék is. Hat órakor kezdődnek, és a legtöbb templomban fél óránál nem tartanak tovább. Mégis, milyen nehéz meghoznunk sokszor azt az áldozatot, hogy ilyen korán felkeljünk és végigüljük a misét! Pedig hol van ez a régi rorátéktól, amik hajnali három órakor kezdődtek és négy órán át (!) tartottak – világosodásig. Egy mezőkövesdi asszony visszaemlékezése szerint “hajnali misén úgy hullámzott a nép, annyian akarták készíteni a szállást, hogy két pap áldoztatott. A szegény harangozónak ki kellett nyitni a templomot két órakor, mert néha a nép a hóban körül-körül a templomon, mert nem várta ám, hogy majd három órára megy. (…) Hát nem volt akkor fűtőtest. De azért senki ezt el nem hagyta volna.”

Sok helyen a gyerekek jártak házról házra, és csilingelve, énekelve hívták az embereket az “angyali misére”. Erdélyben számos faluban bezárták a roráté alatt az ablakokat, ajtókat, ólakat, mivel úgy tartották, a harangozástól megijedt rossz lelkek a házakba, ólakba bújnak el.

Az adventi koszorú szimbolikája is a szentséget idézi: a kör alakú koszorúban keresztbe rakott vesszők középen a csipkebogyóval azt a helyet mutatták, ahol Isten “belép a világunkba”. A kereszt és a kör négy találkozási pontjánál álltak a gyertyák, amelyek hétről hétre több fényt adtak, jelezve Jézus közelgő születését.

Nyugalom, csend, béke, várakozás, belső felkészülés – ezt jelentette régen az Advent. A tél némasága, a hó alatt lappangó élet időszaka természetesen fonódott össze Jézus megszületésének idejével. És ma? Vajon hány ilyen jelző jellemzi a karácsonyig tartó heteket? Elszomorítóan kevés. Műfények és műfenyők…ne engedjünk csábításuknak!