Aki ver, az nem haver – összefogás a gyermekek digitális immunerősítéséért

Legyen minél erősebb összefogás a fiatalok védelmére – hívta fel a figyelmet a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az „Aki ver, az nem haver” nevű kampány ismertetésén. Novák Katalin elmondta: a digitális eszközökkel kinyílt a világ a fiatalok előtt. Számos újdonsággal, új online eszközzel gazdagodtak. Azt azonban nem szabad elfelejteni, mindez mennyi veszélyt rejt.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
novák katalin
2017. október 03. Család.hu

Budapest, 2017. október 2. Malgosia Chapman, a Turner regionális marketing és PR igazgatója, Novák Katalin, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelõs államtitkára, Bagi Iván humorista, a program nagykövete, valamint Tóth Gabi és Molnár Ferenc Caramel énekesek (b-j) a Cartoon Network tévécsatorna és az Új Nemzedék Központ (ÚNK), az Aki ver, az nem haver elnevezésû kampányát bemutató sajtótájékoztatón az ÚNK épületében Budapesten 2017. október 2-án. A kampány az erõszakos megfélemlítés ellen, valamint a biztonságos internethasználatért indult. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Bukósisak a biciklin, védtelenség a digitális térben

Novák Katalin szerint, amikor biciklire ültetik a gyermekeket, bukósisakot adnak a fejükre, az autóban bekötik őket, az online térbe viszont sokszor kiszolgáltatottan, védelem nélkül térnek be. Számos információt oszthatnak és osztanak meg a nagyvilággal, ez ad lehetőséget az ellenük elkövetett adatlopásra, a digitális támadásra, zaklatásra. A fiatalok nagyon sok időt töltenek el az online térben, fontos tehát tudniuk, milyen sok veszélynek vannak kitéve. A jövőben fel kell mérni milyen erős a digitális immunrendszerük. Ebben segít a Digitális Immunerősítő Kerekasztal program, amelyhez számos cég csatlakozott.

Néhány adatot ismertetve elmondta: évente 500 millió felhasználói adatot lopnak el a hackerek, és minden negyedik fiatal a nap 24 órájában elérhető a digitális térben. Hozzátette: a www.mydip.xyz oldalon adatok megadása nélkül egy kérdőív segítségével bárki ellenőrizheti, milyen erős a digitális immunrendszere. Hozzátette: a felhívó kampányt akár a mozikban is láthatják a gyermekek. Beszélt arról is, hogy az ügy mellé állt a Cartoon Network gyermekcsatorna, ahol szintén látható a figyelemfelhívó kisfilm. Az akció arca Tóth Gabi és Molnár Ferenc Caramel énekes, nagykövete pedig Bagi Iván humorista.

A gyermekek felét már bántották

Malgosia Chapman a Cartoon Network kommunikációs menedzsere arról beszélt: az „Aki ver, az nem haver” című kampánnyal a szórakozás mellett fontos dolgokra is szeretnék felhívni a gyermekek figyelmét. Hozzátette ugyanakkor, hogy a bántalmazás nem csak a gyermekeket érinti. Végeztek egy kutatást, amelyben a válaszadók 90 százaléka csak a fizikait nevezte meg bántalmazásként. A gyermekek 43 százaléka ismerte be, hogy bántalmazták, de a szülőknek csak 27 százaléka tudott erről. 61 százaléka tanúja volt, de harmaduk passzívan nézte. Mintegy 25 százalékuk pedig beismerte, hogy már bántalmazott másokat.

A kutatásból kiderült az is, hogy a bántások 90 százaléka az iskolában történik, de a gyermekek készek arra, hogy segítséget kérjenek. A fiatalok 45 százaléka tanárhoz, 52 százaléka a szülőhöz fordult. Ugyanakkor csak 2 százaléka tudott arról, hogy szakértőt is felkereshetnek.

Ciki a bántalmazás

Tóth Gabi úgy fogalmazott: őt is bántották az iskolában, és ez éppen az a korszak, amikor mindent cikinek tartanak a gyermekek. Neki szerencséje volt, mert a családjához bármikor és bármivel fordulhatott. Azt üzeni a fiataloknak, hogy nincs olyan, ami ciki, mindenről nyíltan kell beszélni.

Molnár Ferenc Caramel szerint egy dolog mégiscsak ciki, az pedig maga a bántalmazás. Mint mondta, egyetlen mondat is okozhat egy egész életre kiható sérülést. Kijelentette: minden mondatnak és tettnek van következménye, a megoldás a példamutatás. Az énekes szerint a bántalmazó gyermeket sem szabad megbélyegezni, hiszen ő is áldozat, valakitől látott rossz példát követ.

Tóth Gabi és Molnár Ferenc Caramel tanácsai:

A cikk ITT folytatódik. 

(MTI Fotók: Máthé Zoltán)