Alkohol és szoptatás – passzol?

Kutatások szerint az alkalmi alkoholfogyasztás (1-2 pohárral) nem árt a szoptatott babának. Az Amerikai Akadémia Szoptatási Szekciója szerint szopotatós anyák kizárólag alkalmanként fogyaszthatnak szeszes italt, ami testkilogrammoként nem lehet több 0,5 grammnál, az alkohol szervezetbe kerülése után pedig az anyáknak legalább két órát kell várniuk, mielőtt megszoptatnák gyermeküket. Számos szakember azonban még ezt is sokallja és legfeljebb heti egy-két pohár italt engedélyezne, már csak azért is, mivel az alkohol csökkenti a tejtermelődést.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. március 26. Gyarmati Orsolya

Kutatások szerint az alkalmi alkoholfogyasztás (1-2 pohárral) nem árt a szoptatott babának. Az Amerikai Akadémia Szoptatási Szekciója szerint szopotatós anyák kizárólag alkalmanként fogyaszthatnak szeszes italt, ami testkilogrammoként nem lehet több 0,5 grammnál, az alkohol szervezetbe kerülése után pedig az anyáknak legalább két órát kell várniuk, mielőtt megszoptatnák gyermeküket. Számos szakember azonban még ezt is sokallja és legfeljebb heti egy-két pohár italt engedélyezne, már csak azért is, mivel az alkohol csökkenti a tejtermelődést.


Az elfogyasztott alkoholnak kevesebb mint két százaléka jut be az anyatejbe és körülbelül az alkohol szervezetbe kerülése után fél-egy órával a legmagasabb a koncentrációja az anya vérében és tejében, bár ezt az is befolyásolja, hogy mennyi ételt fogyasztott közben az anyuka, mennyi a testsúlya, stb., írja a Kellymom.com

Mindig figyelembe kell venni a baba korát is, amikor az alkohol hatását fontolgatjuk. Egy újszülött mája még éretlen, így a legkisebb mennyiség is nagy megterhelést jelent számára. Három hónapos korig a babák csupán feleannyit tudnak lebontani a szervezetükbe kerülő alkoholból mint a felnőttek. Három hónapos kor után az alkohol lebontása felgyorsul.

Az alkohol szoptatásra és a szoptatott babára tett hatása

– Az alkohol nem növeli a tejtermelődést. Valójában egyetlen pohár ital 23 százalékkal csökkenti a tej mennyiségét a következő szoptatásánál.

– Egy tanulmány szerint már egészen kevés alkohol bejutása az anyatejbe megváltoztatja a babák alvás-ébrenlét-struktúráját: azok a babák, akiknek az édesanyjuk alkalmanként iszik, kevesebbet alszanak.  

– A napi alkoholfogyasztás testsúlyfelesleghez vezethet a babáknál.

– A napi egynél több pohár szeszes ital komolyan befolyásolja a szoptatott kicsik nagymotoros fejlődését.