Állampolgári kezdeményezés indul Lengyelországban az abortusz visszaszorításáért
Állampolgári kezdeményezést nyújtottak be augusztus 17.-én Lengyelországban az abortuszok visszaszorítása érdekében azokra az esetekre fókuszálva, amikor fennáll a magzat betegségének vagy fogyatékosságának az esélye.
Lengyelországban a legális abortuszok 96%-át végzik el azért, mert fennáll a születendő gyermek betegségének vagy fogyatékosságának az esélye. 2015-ben 1044 abortuszból ezret végeztek el ebből az indokból Lengyelországban, a legtöbbet ezek közül 4 és 5 hónapos magzatokon. Így a magzatok egyik legnagyobb csoportja veszti életét azon abortuszok során, amelyekre azért kerül sor, mert a gyermek Down Szindrómában vagy Turner Szindrómában szenvedne.
Augusztus 17-én Lengyelországban Kaja Godek, a lengyel Élet és Család Alapítvány vezetője és Magdalena Korzekwa-Kaliszuk, a CitizenGO Alapítvány lengyelországi vezetője állampolgári kezdeményezést nyújtottak be a Parlament elnökéhez, kérve a kezdeményezés regisztrálását. A regisztráció befejezése után (amely várhatóan két hétig tart) a kezdeményezés szervezőinek három hónap áll rendelkezésükre, hogy legalább 100.000 papír alapú aláírást összegyűjtsenek. Az aláírások benyújtását követően a lengyel Alkotmány felhívja a Parlamentet a kezdeményezés első véleményezésére.
A kezdeményezés számos civil csoportot foglal magába, ezen kívül a lengyel püspökök támogatását is élvezi, amint ez a Lengyel Püspöki Konferencia júniusi hivatalos üzenetének hatodik pontjából kiderül.
A CitizenGO jelenleg 10.000 önkéntessel működik együtt a kezdeményezés kapcsán. Az önkéntesek az aláírásgyűjtésben és a szervezési feladatokban fognak segíteni. Továbbá fogyatékos személyek csoportjai is közvetlenül részt vesznek a kezdeményezésben.
Lengyelországban az abortusz azokban az esetekben legális, ha fennáll a születendő gyermek betegségének vagy fogyatékosságának az esélye, ha a magzat bűncselekményből fogant, illetve ha az anya élete vagy egészsége veszélyben van. Ez a kezdeményezés csak azokra az abortuszokra fókuszál, amelyeket azért végeznek el, mert fennáll az esélye annak, hogy a magzat betegen vagy fogyatékossággal fog megszületni. A kezdeményezés siker esetén lehetővé teheti Lengyelországban a magzatok védelmét a magzat betegsége vagy fogyatékossága esetén is.
Varsó, 2017. augusztus 17.
További információ:
magyar@citizengo.net
ezaymus@citizengo.net