Amikor csönd lesz a házban – az üres fészek-szindróma

Ahogy nőnek a gyerekink, bár büszkén mondogatjuk, milyen nagy, okos, és önálló, valahol félelem is keveredik a büszkeségbe. Egyre kevesebbet tudunk róla, mind több időt tölt barátaival, aztán egy napon azt mondja: anya, apa, felvettek az egyetemre, munkát kaptam, megnősülök, férjhez megyek. És akkor ott maradunk ketten a lakásban. És nem találjuk a helyünket. Ez az üres fészek szindróma.

Az üres fészek szindróma tünetei nagyon hasonlítanak a gyászéhoz. Depresszió, szomorúság ül a szülőkön, miután a gyerekek elhagyták otthonukat, különösen az anyákon. Manapság ez a jelenség gyakran később következik be mint az elmúlt évtizedekben, mivel egyre nő azoknak a “gyerekeknek” a száma, akik akár a harmincas éveikben is a szüleiknél laknak.  Az is jellemző korunk fiataljaira, hogy az egyszer már otthonról elköltözött gyerekek ismét hazatérnek, akár magánéleti, akár pénzügyi gondok miatt, netán alkolhol- vagy drogproblémák okán. Őket hívja a szakma bumeráng-gyerekekenek.

Noha minden egyes gyermek távozását nehéz érzelmileg feldolgozni, addig nem beszélhetünk “hivatalos” üres fészek szindrómáról, amíg az utolsó gyerek el nem hagyta a szülői otthont.
Persze ironikusan mondhatnánk, hogy egyfajta könnyebséget is jelent mindez: apának nem kell többé azon aggódnia, hogy a szombat este kölcsönkért autó reggel üres tankkal árválkodik a garázsban, s anyának sem kell reggeltől estig eldobált ruhadarabokat és a lakás különböző pontjain szomorkodó ételmaradványokat gyűjtögetnie. A ház egyszerre csendes lesz, végre jut idő saját magunkra is, netán évtizedek óta először nekünk is lesz hobbink, stb.

Csakhogy a legtöbb szülő mindezt nem így éli meg. Minden nagy változást jelentő életeseményhez hozzá kell szoknunk és bizony nagyon nehéz elfogadni, hogy nem hallja gyermeke lépteit az előszobában, és az asztalnál üresen árválkodik a széke. A gyermek hiányához kapcsolódó veszteségérzet tökéletesen természetes, de sok szülőt szinte felemészt a gyermek elköltözése folytán előtörő fájdalom: náluk nagyon komoly gyász, depresszió léphet fel, amely hosszú hónapokig is eltarthat. Ezek a szülők sokszor azon kapják magukat, hogy a gyermekük szobájában ülnek órákon át, és elhanyagolják napi teendőiket. Nem tudnak aludni, enni, s számukra úgy tűnik, nem maradt semmi az életükben, aminek értelme lenne.

Az üres fészek szindróma általában az anyáknál jelenik meg hangsúlyosabban, különösen azoknál, akik számára az anyaság egy nő elsődleges értékét és feladatás jelenti. A tünetek akkor is jelentkezhetnek, ha a gyermek elköltözésére nem számítottak.

Mindezen események nem csupán a mindennapi életre vannak hatással, de komoly gondokat okozhatnak a szülők kapcsolatában is. Sokant hirtelen rádöbbennek, hogy a gyermek volt köztük az egyetlen összetartó kapocs, és most hirtelen nem tudnak mit kezdeni egymással, mivel életük egyetlen célja az maradt, hogy a gyerek felhívja, vagy meglátogassa őket.

Noha az üres fészek szindróma igen komoly mentális állapotokat idézhet elő, sokan nem foglalkoznak vele. Pedig van megoldás mind a depresszió enyhítésére, mind a tünetek kontroll alatt tartására.

Íme néhány jótanács:

– Ha úgy érezzük, hogy visszahúzódóakká, negatívakká, másokat elutasítóakká váltunk gyermekünk elköltözését követően, keressünk fel egy pszichológust, vagy egy támogató csoportot!

– Fogadjuk el, hogy az üres fészek-gyász éppúgy érinti az apákat, mint az anyákat.

– Szabjunk határt annak, milyen gyakran hívogatjuk telefonon a gyerekeinket, de maradjunk kapcsolatban vele.

– Írjuk össze, melyik gyerekünknek mi a kedvenc étele. Amikor látogatóba jönnek, csomagolhatunk nekik belőle bőven: ez nekünk is, nekik is jó érzés !

– Igyekezzünk gyermekeinket egyenrangúként, felnőttként kezelni!

– Írjunk listát azokról a dolgokról, amelyekre eddig nem volt időnk, de szeretnénk kipróbálni!

– Fogadjuk el gyermekünk döntését és ne példálózzunk azzal, hogy mi még otthon laktunk, amikor annyi idősek voltunk, mint most ő. Ehelyett koncentráljunk arra, mit tehetünk azért, hogy gyermekünk minél jobban boldoguljon önállóan!

– Maradjunk pozitívak! Talán ez a legnehezebb, de ha arra gondolunk, milyen sok energiánk is időnk lesz ezentúl pl. a házastársunkra és mindenféle olyan dologra, amire eddig nem, az segíthet, hogy hozzászokjunk új életünkhöz.