Amikor a nagyszülő nem akar nagyszülő lenni

Egy barátnőmnek két fia van, most kamaszodnak, ám az elmúlt tízegynéhány évük során alig volt kapcsolatuk a nagyszüleikkel, pedig mindannyian ugyanabban a kisvárosban élnek. Nagypapa a kapcsolatot arra korlátozza, hogy születésnapokon és karácsonykor pénzt küld az unokáknak, egyébként pedig kizárólag az édesanyjukon keresztül üzenget nekik, mit hogy kéne csinálniuk – leginkább negatív felhanggal. A nagymama leggyakrabban a saját név- és születésnapja körül hívja fel a fiúkat, hogy ne felejtsék el őt felköszönteni. Ha viszont arról van szó, hogy néha-néha jól jönne elvált édesanyjuknak, hogy néha főzzön valamit legalább a gyerekeknek, na, arról szó sem lehet.

Hogy mi állhat az ilyen viselkedések mögött, azt most nem fogjuk mélységeiben kielemezni, de néhány okot azért felsorolunk, hátha könnyebben megoldható problémáról van szó, mint azt gondolnánk, s ha ez sikerül, mindkét, sőt, mindhárom oldal nyer azzal, ha unokák és nagyszülők között aktív és jó kapcsolat van.

Sok pszichológus azzal magyarázza az unokák életében aktívan nem részt vevő nagyszülők viselkedését, hogy ők már egy olyan generáció, akik hozzászoktak, hogy saját, pörgős életüket menedzseljék, és úgy érzik, ezen felül nem fér már bele semmi az időbeosztásukba. Más világ van, mint akkor, amikor a mostani negyvenes generáció volt kisgyerek, és a nagyszülő fogalma egyet jelentett az otthon a konyhakertben vagy a garázsban szorgoskodó, sütő-főző, az unokákra akár hetekig vigyázni tudó nagymamákkal és nagypapákkal.

Son distracting father at work in home office

Egy másik ok az lehet, hogy ha az unoka korán érkezik: sok olyan nagyszülő van, aki még maga is nagyon fiatal: a negyvenes évei végé, az ötvenes évei elején jár, s még nagyon aktív életet él – egyrészt dolgozik, másrészt sportol, társaságba jár, stb, s úgy érzi, nem illik hozzá a nagyszülő-szerep. S bizony ott van az a tényező is, hogy egy teljes munkaidőben dolgozó nagypapa vagy nagymama a nap végén sokszor csak arra vágyik, hogy csönd és nyugalom vegye körül, és kicsit olvashasson, egyen egy jót vagy csak hallgasson egy kis zenét. Az unokák ilyenkor sem férnek bele a képbe.

Az idősebb nagyszülőknél a fáradtság mellett megjelennek az egészségügyi problémák: a mindennapos gyógyszerszedés, a rendszeres vizsgálatok, a gyakori fájdalmak, kellemetlenségek, amelyek könnyen vezethetnek félelemhez az unokákkal kapcsolatban, ha arról van szó, hogy a szülők a beteg nagyszülőre bíznák a gyerekeket, hiszen a nagymama vagy nagypapa joggal tarthat attól, hogy nem tudja ellátni az unokát, különösen, ha kicsi, hiszen hogy is lenne képes utánaszaladni az utcán, időben elkapni, ha leesik valahonnan, vagy négykézláb mászkálni vele a padlón?

S hogy ennyiféle különböző indokra lehet-e megoldást találni? Minden bizonnyal, ha apró lépésekkel haladunk és a középutat keressük. A legoptimálisabb az, ha már az első unoka megszületése előtt feltérképezzük a helyzetet, hiszen egy baba érkezése minden családi viszonyt átrendez. Persze ez egy kicsit idealisztikus elképzelés, így aztán jobb híján már a gőgicsélő kisgyerek felett próbálkozhatunk újra, hogy a nagyszülők megszeressék új szerepüket.

Érdemes felidézni, milyen volt nekünk, szülőknek annak idején megtanulni dolgokat a szüleinktől – felfigyelni a természet szépségeire, a világ csodáira, megtanulni biciklizni, focizni, megszeretni különböző zenéket, stílusokat, ételeket… majd óvatosan hozzátenni: remélem, a kis Lilinek / Csabikának is megtaníttok pár dolgot / megnéztek néha egy-egy mesét együtt, stb, stb. Persze először óvatosan tapogassuk ki láthatatlan csápjainkkal, meddig mehetünk el, milyen közös program az, ami még befogadható a nagyszülők számára.

Ha azt érezzük, sínen vagyunk, a nagyszülők érdeklődést mutatnak egy-két unokázós időtöltés iránt, kérdezzük meg, milyen módon vennének részt szívesen gyerekünk életében. Persze talán fura ilyen kérdést feltenni, de minél több információ van a birtokunkban a nagyszülők hozzáállását illetően, annál kevesebb szoronganivalónk lesz később.

Ha a nagyszülők megfogalmazták, mennyire aktívak szeretnének lenni nagymamaként és nagypapaként, felejtsük el a fejünkben elképzelt ideális helyzetet és dolgozzunk azzal, amink van. Ha a nagyszülők nemigen érintkeznek az unokákkal, hívjuk el őket olyan fontos eseményekre, mint egy évnyitó, egy meccs vagy egy növendékhangverseny, s mindig szóljunk jó előre a közelgő programokról.

Ha a nagyszülők nem kezdeményező típusok, vegyük át az irányítást. Első mozizás az ötévessel? Hívjuk el őket. Családi vakáció? Kérdezzük meg, van-e kedvük jönni? Könnyen lehet, hogy nemet mondanak, de legalább volt lehetőségük dönteni.

Ha pedig nagymama és nagypapa inkább a telefonálós típusba tartoznak, hívjuk fel őket rendszeresen, lehetőleg skpye-on, hogy láthassák az unokáikat és azok is őket. Ezáltal rendszeres kapcsolatuk lesz egymással, s így a nagyszülők is megszerethetik új szerepüket és értékelni kezdik majd, mennyire fontos életüknek ez a része: a gyermekeik gyermekeinek életében való részvétel.