Angyal vagy ördög – minek születünk?

Arber Tasimi egy 23 éves kutató a Yale Egyetem Csecsemőészlelés-tanulmányozó Központjában. Az intézmény azzal foglalkozik, hogyan értik meg a kicsik, mi a különbség jó és rossz között azelőtt, hogy a beszéd és a kultúra befolyásolná őket. Tasimi elsősorban Piaget és Chomsky munkájára alapozva dolgozik, de egy szomorú saját tapasztalatból is merít.

Egy téli éjszakán Tasimi és egy barátja épp hazafelé sétáltak. Elmentek egy csapat kapucnit viselő fiatal mellett, akiket észre sem vettek volna, ha egyikük nem vágja fejbe hátulról Tasimit. Nem volt idő elfutni. A tinédzserek – mert azok voltak – szótlanul körbevették Tasimit, aki a téglafalhoz szorult. Heten voltak egy ellen. Alaposan elverték a fiatalembert, majd végül otthagyták Tasimit a földön fetrengve, vinnyogva a fájdalomtól. Eljött a tavasz. Tasimi hónapok óta nem mert egyedül az utcára lépni, de most megtette. Hamarosan észrevette, hogy két fiatal követi: a fiúk odaléptek hozzá és fényes nappal elszedték tőle a fejhallgatóját. Tasimi most már úgy érezte, az egész világ egy hatalmas fenyegetés. Amikor végre visszament dolgozni az egyetemre, inkább pár óránként lement az épület elé, hogy aprót dobáljon a parkolóórába, semhogy a föld alatti, sötét garázsba álljon az autójával.  “Vajon bukott faj vagyunk? Rossznak születünk?”  tette fel magának a kérdést Tasimi.

A csecsemők és totyogók tanulmányozása igen nehéz dolog. A babák nem kontollálják mozgásukat nem mindig kommunikálnak következetesen és arckifejezésük sem egyértelmű. Ugyanakkor ezek az ártatlan kisgyerekek egyben néhány pszichológus múzsái is, mivel még nem befolyásolja őket a külvilág, a kultúra, a társadalmi normák. Ők az emberiség nyersanyagai, ők képviselik mindazt, amik eredetileg vagyunk.

A Yale Csecsemőészlelés-tanulmányozó Központjában a kutatók elsősorban a szociális funkciókat vizsgálják: az etikai ítéleteket, és azt, vajon a babákban eredendően benne van-e ez a képesség? Egy vizsgálat során egyszerű moralitásjátékokat (jó és rossz harca) mutattak 6-10 hónapos babáknak, akiknek nagyon magas százaléka a “jókat” preferálta.

A csecsemő-moralitás tanulmányozása annyira új dolog, hogy a terület egyik legnagyobb szakembere a mindössze 29 éves J. Kile Hamlin. Szerinte úgy vagyunk megteremtve, hogy képesek legyünk a jót a rossztól, a hasznosat és a pozitívat a negatívtól megkülönböztetni. Hamlin egyik kíséretében egy nagyon egyszerű alak hegyet mászik. Egy másik segít neki, egy harmadik pedig megpróbálja megakadályozni, hogy a “főszereplő” feljusson a csúcsra. A 6-10 hónapos babák egyértelműen a segítő szándékú szereplőt favorizálták: őt jóval több ideig nézték, mint a “rossz” figurát. A kutatók nem akartak hinni a szemüknek, ezért újabb és újabb meséket játszottak el a gyerekekneki, akik mindig a jó szereplőt választották a rosszal szemben.

Az elmúlt néhány év kutatásai alapján egyre inkább az derült ki, hogy a babák igen erős pro-szociális tendenciákkal születnek, arra “programozva”, hogy másokkal törődjenek. Kutatások bizonyították, hogy a kicsikben ösztönösen ott van a segítőkészség, a nagylelkűség, a jószívűség.  Bizonyos kutatások azt állítják, hogy a szociális szabályok olyan mélyen gyökereznek a gyerekekben, hogy tulajdonképpen mindegy, mit csinálnak, vagy mondanak a szülők. Mindez különösnek tűnhet, hiszen a gyerekek folyamatosan veszekednek valamin és sokszor mindennek tűnnek, csak önzetlennek nem. Alison Gopnik fejlődéspszichológus szerint nem egy stabil morális rendszerről beszélünk, hanem olyan elemekről, amelyek két éves kor előtt minden gyermekben ott vannak: az alturizmusról, a mások iránti szimpátiáról, más emberek céljainak megértéséről.