Ezzel a gyerekkel csak egyet tehet: irány a pszichológus!
Soha nem gondoltam volna, hogy hasonló témában érintett leszek. Három gyermekes szülőként, ismerve gyermekeim lelki és szellemi tartalmát, valójában nem számítottam arra, hogy egyszer azzal szembesülök, hogy egy agilis osztályfőnök egyik hétfő reggel, mintegy mellékesen odaveti a terem ajtajában: ideje lenne elvinni a fiadat pszichológushoz!
Valójában olyan mélyről érkező indulathullám töltött el a fenti szavakra, amiket még magam is csodálkozással vegyes félelemmel tapasztaltam. Hm. Ez is én lennék? Igen. Be kell ismernem, hogy gyakorlatias ember lévén, sok eshetőségre felkészülök a mindennapokban. Ritkán fordul elő, hogy nem jutok szóhoz. Ez egy ilyen helyzet volt.
De vegyük végig mi is az én problémám. Nem. Nem az, hogy egy tanár megmondja, hogy a gyerekem szakember segítségére szorul. Na jó, ez is bánt igazából, hiszen szerintem nem igazságos egy hétfő reggelt így indítani minden bevezető, és előzmény nélkül. Inkább a fő problémám, hogy a gyermekem nem kezelhetetlen. Agyilag nem visszamaradt. Nem viselkedészavaros. 6 éves első osztályos, és okos. Nagyon okos.
Szóval történt szeptemberben, hogy kisebb gyermekeim első osztályosok lettek. 6 évesen. Most biztos sokan felszisszennek, hogy miért nem tartottam vissza őket, kicsik még, miért nem lehetnek még gyerekek. Nagyon egyszerű a válaszom: egyszerűen érettek voltak rá.
Tehát adott egy osztály. Egy nagyon jó lelkiséggel és szellemiséggel megáldott iskolában. Azonban az első osztály háromnegyede 7 éves, vagy öregebb. De semmi baj, az én gyermekeimnek ez nem jelenthet problémát. Gondoltam.
Fiam, egy temperamentumos, és természeténél fogva, talán kicsit nyilván furcsán hangzik a mai világban, a férfias tulajdonságok minden vadságával megáldott ember. Egy adag igazságérzettel és érzékenységgel. Az osztályában igen sok, igazán problémás, nagyobb gyermek jár, akiknek az alap természetében benne van a gonoszság. Mielőtt köveket dobálna rám mindenki, hogy gonosz gyerek nincs, szerintem igenis vannak rossz gyerekek. Akik fájdalmat, lelki, testi sérülést okoznak szándékkal a másiknak. Na, ezeket a gyerekeket nem szeretem. És ennek hangot is adok. Mert szerintem fontos tisztázni az érintett szülőtársakkal, hogy van egy kis problémám. És én nem rejtettem soha véka alá.
Az Amerikai Mentálhigiénés Szövetség szerint háromfajta nevelés létezik. A demokratikus szülő világos elvárásokat szab, mégis odafigyel a gyermekre, kellően rugalmas, és együtt oldja meg a problémát a gyermekkel. Ez adja a leghatékonyabb nevelést. Ezzel szemben a tekintélyelvű szülő kevésbé figyel oda a gyermekre, bár ugyanolyan világos elvárásai vannak, az ő szájukból gyakran hangzik el indoklásként a “mert azt mondtam” mondat. A túl engedékeny szülő odafigyel ugyan a gyermekére, de nem fegyelmez.
A fiamnak mindig azt tanítottuk, hogy legyen őszinte. Ha bántják, szóljon a tanárnak –ez nem árulkodás!- ha rosszat tett, mondja el mi történt. Az egyenes út a legjobb. Igen. Mi ezt tanítjuk itthon.
Gyermekeink eszerint élték a mindennapjaikat. Úgy látszik, ez azonban nem mindenhol működik. Az osztályfőnök ugyanis visszavetette a lelkesedést. A fiamat rendszeresen megbüntette az igazságért! A többiek pedig elsétálhattak. És ez az osztályfőnök most csodálkozik, hogy a fiam nem tiszteli. Mondjam meg neki, hogy tisztelje! Jelentkezzen az órán, ne szóljon bele. Üljön. Némán és fegyelmezetten. A mi fiunk, ahogy az elején írtam, okos. nagyon. Az egyik leggyorsabb az osztályban. Minden feladatot hihetetlen rövid idő alatt megold. És unatkozik. Ez senkit nem érdekel. Mert ő rossz, és neveletlen. Nem üli végig az órát csöndben. Ezért vigyem pszichológushoz.
