Aranyóra, avagy a szülés fénypontja
Hogy mi az az aranyóra? Az a nagyon intim időszak, ami közvetlenül a szülés utáni néhány órára vonatkozik, egy olyan, csodálatos és intim időre, amelyet az anya, az apa és gyermekük élhet át - ha hagyják őket!
Mi is az aranyóra?
Azt a pár órát nevezik így, amit az újszülött és az édesanyja, édesapa töltenek együtt, közvetlenül a szülés után. Ezt már szinte az ország összes kórházában biztosítják, komplikációmentes szülés esetén.
Amikor a pici kibújik, egyből anyukája mellkasára teszik, majd a placenta megérkezését és az esetleges gátvarrást követően – mindez alatt az újszülöttet megmérik, felöltöztetik -, az első cicire tételre is sor kerül. Ezután még 1-2 órát a szülőszobán együtt lehet az újdonsült család – a fények tompábbak, nincsenek se nővérkék, se orvosok a szobában, csak a szülők és a baba. Azért is csodálatos dolog ez, mivel utána apa, már csak látogatóba érkezhet – sok kórházban be se mehet a kórterembe -, anya pedig az esetek többségében más anyukákkal lesz együtt, így ez az 1-2 óra csend és béke rengeteget jelent mindhármuk számára.. A babát nagyon megnyugtatja, ha az anyuka csupasz felsőtestén pihenhet úgy, hogy rajta is csak egy pelenka van – természetesen betakarva. Ez a fajta intimitás, mindkettőjük számára igazi kincs.
A császáros anyukáknak beviszik megmutatni a már felöltöztetett babát, megpuszilhatják, megsimogathatják, de az igazi egymásra találásra várniuk kell a műtét végéig. Ebben az esetben az aranyóra első részében az apukák kapnak nagyobb hangsúlyt, méghozzá a szőrkontaktus révén. Apa csupasz felsőtestére teszik az újszülöttet – akin csak pelenka van -, majd betakarják a csöpp babát. Műtét után pedig viszik is anyához a picit és megtörténik az első szoptatás.
„Első babánk születésénél nem lehetett ott a férjem, a másodiknál viszont igen. Ez császárral végződött, és amíg én a műtőben voltam, a picikénk apa szőrös mellkasán pihenkélt. Erről videó is készült, a mai napig megkönnyezem, annyira csodálatos, ahogy apa és a 20 perce világon lévő fia egymás szemébe néznek…”
