Átadtuk a Családháló díjakat!

Elismerésben részesítettük szombaton délelőtt azokat az embereket, intézményeket, akik 2014-ben gyerekekért való munkájuk során különösen sokat, vagy kiemelkedőt tettek a családokért. A díjátadó ünnepség fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
családháló díj
2015. június 13. Csontos Dóra

Elismerésben részesítettük szombaton délelőtt azokat az embereket, intézményeket, akik 2014-ben gyerekekért való munkájuk során különösen sokat, vagy kiemelkedőt tettek a családokért. A díjátadó ünnepség fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt.



A miniszter a józsefvárosi Károlyi-Csekonics rezidencián tartott rendezvényen Családháló-díjakat adott át a gyermekvállalásért, gyermeknevelésért, gyermekek egészségéért tevékenykedő szakembereknek, intézményeknek. A díjat idén négy intézményi és hat egyéni kategóriában adták át az online magazin olvasóinak jelölései és szavazatai alapján.

  • 2014 szülészetének az Egyesített Szent István és Szent László Kórház szülészetét,
  • bölcsődéjének a Csongrád megyei Algyő Bóbita Bölcsődét,
  • óvodájának a pilisszentiváni Heidi Német Nemzetiségi Magánóvodát,
  • míg családi napközijének a Bács-Kiskun megyei Solt PETJES Családi Napközi és Játszóházát választották az olvasók.

A nemzetgazdasági miniszter a Családháló.hu online családi magazin és közösség rendezvényén azt mondta, a kormány ahogy eddig, intézkedéseivel a jövőben is támogatja a családokat, és 2016-ban is a családok lesznek a legfontosabbak. A kormányzati gazdaságpolitika középpontjában 2010 óta a családok állnak, és az adópolitikában, a járulékrendszerben, a támogatáspolitikában szeretnének minél többet tenni értük – hangsúlyozta Varga Mihály. 

Varga Mihály elmondta, a következő hónapoktól 64 településen alakítanak ki újabb óvodai férőhelyeket, erről az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Belügyminisztériummal közösen döntöttek. Utalt arra, hogy szeptembertől kötelező lesz óvodába járatni a hároméves, vagy annál idősebb gyereket, ezért új óvodai férőhelyekre lesz szükség.

A Családháló.hu honlap 2011 májusában indult el. A portál célja a tájékoztatás mellett az, hogy olvasói segítségével feltérképezze Magyarországot családbarát szempontból. A díjakat is a Ti véleményetek alapján osztottuk ki! Köszönjük a szavazatokat!

Hamarosan részletes beszámolóval és sok-sok képpel jelentkezünk a díjátadásról! Türelem! 🙂