“Az anyák nem mennek betegszabadságra.”
Soha, egy szem szó sem esik arról, ha anya - aki igaz úgy néz ki ebben az időszakban, mint egy madárijesztő, ám ettől még hús-vér ember, és mint ilyen meglehetősen könnyen maga is - benyalja a vírust. Mit tegyünk és mit ne, amikor úgy érezzük, kezd leverni a lábunkról a kór? Ezzel a témával valahogy sose foglalkozunk, pedig tudjuk jól, hogy a család egészsége valahol az anya egészségénél kezdődik, és nem csak a mentálisnál, hanem a fizikainál is.
Mint az köztudomású, az anyaság 24 órás szolgálat, amihez nem jár se fizetett, se fizetés nélküli, se betegszabadság. Nehéz kérdés…
Ennek ellenére a legjobbat akkor tesszük a családunknak (és magunknak), ha a kezdő tünetek alapján észhez térünk és igenis jelezzük a környezetünk felé, hogy mi bizony gyengélkedünk. Szerzünk egy azonnali helyettest, jobb esetben apát, rosszabban a saját anyukánkat – hiszen az anyaság nem csak 24 órás szolgálat, hanem életfogytiglan is.
– Ha ügyesek voltunk, akkor pár nap alatt meg tudunk inni nagyjából háborítatlanul annyi teát, amitől gyakrabban járunk majd a mellékhelyiségbe, mint megboldogult utolsó hetes terhesen, a lakás romokban lesz, az éléskamra kiürül, a mosás halmokban, a gyerekek jó kedvűek és nem különösebben betegek, mi meg gyorsan újra fel tudjuk venni a „szolgálatot”, újult erővel, tettre készen.
