Az eszköz, amely megnyitja a gyerekek szívét – lelkét

A fiatalok mellett állunk, igyekszünk számukra biztonságos környezetet teremteni és igyekszünk megtanulni az ő nyelvüket, hogy szót értsünk egymással - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Rédicsen.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
novák katalin
2018. szeptember 13. MTI

Novák Katalin az Emmi által 2,2 millió forinttal támogatott, felújított gördeszkapálya avatásán beszélt arról, hogy az ezernél is kevesebb lakosú zalai településen olyan pályát alakítottak ki, amely Budapesten és a nagyvárosokban is ritkaságnak számít.

A gördeszkás papként ismert Lendvai Zoltán kezdeményezésével kapcsolatban azt mondta: itt olyan élő közösség van, amely összefog annak érdekében, hogy a fiatalok számára biztonságos és élhető jelent és jövőt biztosítson.

Az államtitkár azt mondta: a pályának az az “üzenete”, hogy itt “meg lehet tanulni, mit jelent hibázni, mit jelent elbukni és újra felállni”, főleg, ha vannak olyan emberek körülöttünk, akik segítenek, támogatnak, figyelnek ránk. Lendvai Zoltán pedig a gördeszkával megtalálta azt az eszközt, amely megnyitja a gyerekek szívét és a lelkét, amivel közel lehet hozni őket.

Székely János szombathelyi megyés püspök arról beszélt, egy iszlám imám vagy egy buddhista szerzetes csodálkozna azon, hogy a katolikus egyház jelen van egy ilyen avatáson. De a kereszténységnek az a meggyőződése, hogy “Isten ember lett, átölelte a világot, egy lett velünk, ezért Istentől semmi sem idegen, ami hitelesen emberi”.

A kereszténységnek nem csak a vallás a lényege, mert a hit átjárja a tudományt, a sportot, a játékot, az együtt töltött időt, a családjainkat. Ebből a titokból született Európa, és ettől ilyen szép és élhető ez a világ – fogalmazott a katolikus püspök.

A Rédicshez közeli szlovéniai Lendván működő Varis Group által ingyen felajánlott elemekből épített gördeszkapályát Novák Katalin és Lendvai Zoltán rendhagyó módon avatta fel. Az Emmi államtitkára görkorcsolyát húzva, a katolikus plébános pedig gördeszkára állva gurulta körbe többször is az új pályát.

Fotók: MTI/ Varga György