Az Európa Tanács nemet mondott a béranyaságra

Az Európa Tanács társadalmi ügyi bizottsága kedden elvetette azt a javaslatot, amely azt kérte a 47 tagország kormányától, hogy folytassák az utat a béranyaság nemzetközi szabályozása terén.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
béranyaság
2016. március 19. Gyarmati Orsolya

Az Európa Tanács társadalmi ügyi bizottsága kedden elvetette azt a javaslatot, amely azt kérte a 47 tagország kormányától, hogy folytassák az utat a béranyaság nemzetközi szabályozása terén.


Az Európa Tanács párizsi épülete előtt a szavazással egy időben tüntetést tartott számos szervezet, közöttük keresztények is a béranyaság ellen. „Kétségtelen, hogy jó hírről van szó” – kommentálta a döntést Paola Binetti olasz képviselő. Hozzátette: „Bár csak egy szavazat volt a különbség a támogatók és az ellenzők között, nyilvánvaló, hogy a politikai akarat arra irányult, hogy megfékezze ezt a gyakorlatot, amely a gyermekek jogainak megsértése és a nők testének kihasználása.” – adta hírül a Magyar Kurír a Vatikáni Rádióra hivatkozva.
A javaslat ellenzői szóvá tették, hogy a belga képviselőnő saját klinikáján is alkalmazza a módszert, így voltaképpen az összeférhetetlenség problémája is felmerül.
A szoros szavazási eredmény azonban azt mutatja, hogy korántsem uralkodik egyetértés a béranyaság kérdésének megítélésében. Míg a magyar béranya szó az anyagi ellenszolgáltatásra helyezi a hangsúlyt (a másik kifejezés, a dajkaanyaság nem terjedt el) , az angol változat, a surrogate mother jelentése helyettesítő anya.

Mit jelent a béranyaság illetve a helyettes anyaság?
Akkor merül fel ez a lehetőség, ha gyermekre vágyó pár női tagja valamilyen okból, például a méh hiánya miatt vagy ás egészségügyi kockázat következtében nem tudná kihordani a magzatot. Ilyenkor az apa és az anya ivarsejtjeiből keletkezett embriót ültetik be az idegen anya méhébe. Sokszor csupán az apa hímivarsejtjével, mesterséges úton termékenyítik meg a béranyát, vagy a vér szerinti anya petesejtjét donor spermával – nagyjából ezekkel a változatokkal lehet számolni a valóságban. A közös elem az, hogy a magzat nem a gyermekre váró pár nő tagjának méhében növekszik. Újabban a homoszexuális párok esetében is felmerül a béranya igénybevétele, például az Egyesült Államokban.


 

A citizengo.com aláírásgyűjtést indított IGEN az életre, NEM a béranyaságra címmel. A következő linken keresztül lehet szavazni:

IGEN az életre, NEM a béranyaságra