„Az ön babája így fog kinézni, szeretné megtartani?”

XVI. Benedek pápa szerint személyes lét kezdete nem orvosi, hanem filozófiai kérdés. Azt mindenki tudja, hogy az abortusz illetve az eutanázia miért bűn, de vannak ezeknél kényesebb, határmezsgyéket érintő helyzetek, mint például a meddőségi kezelés, a prenatális diagnosztika vagy az anya életének mentése. Dr. Papp Miklós előadása az életvédelem morális kérdéseiről.

---

Dr. Papp Miklós görögkatolikus pap, teológus-tanár a Szilfa utcai szabadegyetemen tartott előadásában beszélt arról, milyen morális, életvédelmi kérdéseket vet fel napjainkban a tudomány fejlődése.

Mikortól emberi lény?

Kezdetben úgy gondolták – Arisztotelész nyomán – hogy a férfi nemz, a nő „csak” fogan. Hogy ez nem így van, azt csak az 1800-as években, a petesejt felfedezésével lett nyilvánvaló a tudomány számára. Ám arról kezdetektől vitatkoztak, a foganás után mikor történik meg az emberré válás? Volt olyan álláspont, amely szerint csak 40 nap után (nőknél 80, mert ők nem használják annyit az agyukat, ezért „eszükre” is később jutnak), mások úgy gondolták, hogy akkor, amikor már a gyerek rúgott, vagyis érzékelhető. Érdekes tény, hogy amíg nem tudták, hogy a férfi magja nem csak a leendő lény kromoszómájának fele, hanem úgy gondolták, benne csücsül az egész élőlény, a maszturbációt gyilkosságnak, súlyos bűnnek tartották. A vitát XIX. Piusz zárta le azzal, hogy kimondta: a fogantatástól kezdve új életről beszélünk.

Ha a biológia téves, sokszor a morális következtetés is az

Izgalmas például, hogy a fogantatás „pillanata” sem jó megfogalmazás, hiszen mára már tudjuk, hogy ez a folyamat akár egy napig is eltarthat. Sajnos a felvilágosítás napjainkban sem ér sokat, ezt is mutatja, hogy a rendszerváltás óta nem csökkent az abortuszok száma a 18 év alatti korosztály körében. A lazább erkölcs ellenére a gyerekek nem tudják, hogy működik az élet. Így történhetett meg, hogy egy kislány például teherbe esett, pedig hallgatott az anyukájára, mert nem „feküdt le” a fiúval. Azt mondta, állva csinálták.

Sok mindent még most sem tudunk, például, hogy a fogantatás hosszú ideje alatt mi miért nem mindig a leggyorsabb hímivarsejtet engedi be a petesejt. Akkor mi alapján „dönt”? És mi van, amikor már beengedte, de az egyedi kromoszómaállomány még nem jött létre? Az még nem élet? Van, aki azt mondja, hogy ez még egy nem lezárult folyamat, tehát nem jött létre az emberi lény. Mások szerint, noha még nem zigóta, de már megtermékenyült a sejt, ezért némely teológus azt mondja, már ekkor védeni kell. Ezzel ugyanis sok visszaélésnek lehetne elejét venni, hogy ne lehessen m megtermékenyített állapotban lévő sejtekkel sem kísérletezni, kereskedni.

XVI. Benedek szerint a személyes lét kezdete nem orvosi, hanem filozófiai kérdés

Összehasonlításképpen: a haldoklás folyamatának is csupán a biológiai fázisait lehet meghatározni, de hogy mikor „távozik” valaki, azt semmilyen műszer nem képes lemérni. Ezért a természettudósok nem vehetik el a kérdést a filozófusoktól és a teológusoktól. Az egészet talán úgy lehetne a legpontosabban megfogni, hogy az emberi természet egy nyitott skicc, amit mindig újra kell értelmezni. S hogy mikortól vagyunk kész? Mikortól alakul ki a személyiségünk? Mert ha csak azt kell védeni, akkor ez is kérdés! Az a baj, hogy túl erős a személyfogalmunk!

Pedig látni kell, hogy egyszer elindul az élet, de a konkrét identitás később áll be! 18 éves korunkban kész vagyunk? És 40 évesen? Ez egy folyamat! A személyiségünk változása halálig hozzátartozik az életünkhöz. Ahogyan az ember neme is eldől az első „pillanatban”, de csak később derül ki, fiú lesz-e vagy lány. Vagy az is, hogy hány gyermek alakul ki egy petesejtből. Az egyház szerint tehát ezek semmit nem változtatnak, az életet védeni kell az „első pillanattól”.

És mi van azokkal a kis életekkel, akikről nem is tudtunk?

Vannak olyan terhességek, amelyek tudtunk nélkül magukról befejeződnek. Ezek szerint Isten minden zigóta állapotban lévő embert meghívott a feltámadásra? Belőlük ugyanolyan személy lesz a feltámadáskor, mint belőlünk? Talán nem kellene olyan kérdést felvetni, amire nem tudunk válaszolni? Ami biztos, hogy akikről tudunk, azokat védeni kell. A többit az Úristen fantáziájára kell bízni, de nekünk, magunknak teljes biztonsággal kell eljárni. Ha elmegyek vadászni, akkor sem lőhetek a bizonytalanra! Csak és kizárólag akkor húzhatom meg a ravaszt, ha pontosan, tisztán látok. Ha csak rezeg a bokor, vagy homályosan látom a célpontot, nem lehet! Mert valakit megsebesítek még a végén! Ez vonatkozik a gyerekvédelemre is. Az emberi életet védeni kell, még akkor is, ha nem tudunk róla mindent.

Egy óriási kereszt: a meddőség

Egyre gyakoribb a meddőség, ma már minden ötödik nőt érinti a probléma. Ma a katolikus egyházban ez az egyik legkényesebb téma, hiszen egyre több az olyan pár, aki rászorul a segítségre. Ez egy óriási kereszt is: kiderül hogy nem vagyok valódi férfi, valódi nő! Mélyen sértve érzi, alulértékeli magát ilyenkor az ember, sőt, az Istennel való pereskedésig megy emiatt. Arra is gondolhat az egyik fél, hogy ha nem hozzád megyek, most lenne normális gyerekem…egyszóval mindent megzavar, ha a nemzőképességgel baj van. A párok pedig előfordul, hogy 6-8 évig nem fordulnak szakemberhez, mert szégyellik. Pedig ha egy-másfél éves próbálkozás után orvoshoz fordulnának, lehet, egy egyszerű beavatkozással orvosolható lenne a probléma.

Az is lehet, hogy csak az életmódon kell változtatni!

Az alkohol például gátolja bizonyos anyagok felszívódását, így rombolja a nemzőképességet, a dohányzás pedig köztudottan lelassítja a hímivarsejteket. Sok férfinél az a baj, hogy  ülőmunkát végeznek, de az is lehet, hogy csak másfajta alsónadrágra van szükség! Nőknél sokszor korai abortusz miatt károsodik a méh vagy fogamzásgátló borította fel a hormonháztartást. De egy kis megfázás is lehet ok, vagy valamilyen gyulladás, ami észrevétlen marad. A legtöbb esetben azonban pszichés a probléma. A nő ugyanis akkor tud gyermeket foganni, ha biztonságban érzi magát. Ha fél, ha szorong, hogy mi lesz ha terhes leszek, akkor nem (mert van ám benne teher is, amit fel kell tudni vállalni!). Ezért fordul elő sokszor, hogy a nő megnyugszik és váratlanul összejön a gyerek. Ezért a lelkünkre, az istenkapcsolatra nagyon kell vigyázni! Ezen kívül nagyon fontos vigyázni a termékenységünkre!

Ha mégsem jön össze a baba

Három lehetőségünk van: 1. így maradunk, belenyugszunk hogy nekünk más feladat adatott (zsinat mondja ki, hogy ezeknek a pároknak a házassága továbbra is értékes!). 2. adoptálás, ami rendkívül nemes dolog, hiszen rettenetes sorstól mentjük meg ezeket a gyerekeket. (Sokszor van, hogy utána sorban jöttek a sajátok! Ilyen esetekben nem csodás gyógyulást látunk, hanem pszichés megnyugvást). 3. orvosi segítség kérése, amelynek az egyház szigorú határokat szab.

De miért?

Az egyház kimondja, hogy csak egészséges párokat támogat: a gyerek önmagáért, ne a szülők életének megjavításáért foganjon meg (például a párkapcsolat helyreállításáért vagy valamelyik alkoholizmusának megfékezéséért). A sejtdonációt sem támogatja, ennek több oka van. Egyrészt a gyereknek joga van arra, hogy ismerje az apját, másrészt pedig az apának kell tudni felelősséget vállalni a gyerekért.

A petesejt adományozás morális, a béranyaság jogi kérdéseket is felvet. Csak az egyik fél érzi majd magáénak a kicsit? Kihordom a gyereküket, ami félig az enyém (is lehet) és utána visszaadom? És mi van, ha nem akarom már odaadni? Amerikában például annak ítélhetik, aki kihordta – szóval a donáció rendesen össze tud kuszálni sorsokat. Előfordulhat az is, hogy valakinek három anya: genetikai, béranya, nevelőanya jut. Pedig az édesanyához fűződő viszonyunk egyedi, különleges. Ha valakit ettől megfosztanak, milyen ember lesz? Milyen istenkapcsolata lesz? Emberségében alázzuk meg őt, ha ezek nincsenek biztosítva számára, ezért zárja ki az egyház ezt a módozatot.

Miért nem elfogadott az in vitro megtermékenyítés?

Ha üvegben osztódnak a zigóták, amiből valamennyit beültetnek, valamennyi megtapad, illetve az egy bizonyos petesejt egy bizonyos hímivarsejttel való megtermékenyítése szintén kérdéseket vet fel. Első kérdés: mi lesz az embriókkal? Az is problémás, hogy a beültetést végzők „szemre megnézik”, melyik szaporodik jobban, ennek alapján döntik el, melyik megy, melyik marad. A preimplantációs diagnosztika ezért puszta halálra ítélés, olyan, mint az orosz rulett.

Arról nem is beszélve, hogy mit lesz a fölös embriókkal? Eladjuk? Lefagyasztjuk? Ez orvosilag azért problémás, mert károsodik a génállomány, morálisan pedig azért, mert a halálom után 10 évvel még tudnék nemzeni,. Ha pedig a zigótát lefagyasztjuk és meghal az anyuka, vagy túl öreg már több gyereket vállalni, akkor mi lesz a sorsa? Hiszen még 3 „Pistike” le van fagyasztva! Lehet-e örökbe fogadni őket? Morálisan igen, de ez egy olyan igazságtalan helyzet, amiből nem lehet jól kijönni. Az is elfogadhatatlan, hogy ezek a lefagyasztott gyerekek egyfajta „pótalkatrészraktárként” működjenek, hogy ha a gyerekem veséje tönkremegy, a másik, egészséges gyereket feláldozhassuk.

Ami még szintén elfogadhatatlan, ha mondjuk egy eljárás során három embrió is megtapad, de veszélyes a hármas ikrek kihordása, egyet vagy kettőt elpusztítanak. Képzeljük el, milyen borzasztó helyzet ez egy nőnek, aki évek óta arra vár, hogy megfoganjon! És most döntenie kell, hány gyerek maradjon életben!

Amit az egyház élesen tilt:

 – beteges, gyerek utáni vágy (ha nem önmagáért vágynak rá)

 – idegentől, szívességből kapott ivarsejt

 – egyedülálló, özvegy vagy homoszexuális pár mesterséges megtermékenyítése

 – embrióöléssel járó szelekció

 – béranyaság

 – fagyasztás, klónozás, és minden olyan eljárás, amelynek kimenetele az embrió halála.

Nem tilos, illetve erkölcsleg kevésbé sérelmes tettek:

 – a valódi terápia (hormonális kezelések, apró beavatkozások)

 – ha a férj hímivarsejtjeivel termékenyítik meg a feleséget

 – ha minden természetes módon történik

 – ha az anyaméhben történik a megtermékenyítés

 – ha az összes embrió megkapja az esélyt az életre és azt is vállaljuk, ami ennek a következménye (betegség, ikerterhesség)

Vannak még rázósabb kérdések!

Például a sokadik gyerek nemének megválasztása. Szépen hangzik, de ha végiggondoljuk, nem az! A genetikai identitás ugyanis az ENSZ szerint is emberi alapjog. Kinek van joga dönteni tehát arról, hogy a fiúk vagy a lányok élvezzenek előnyt? Az állam, a katonaság vagy a szülő érdeke diktáljon? Kinek van ehhez joga? Mi van akkor, ha mégsem olyan nemű lesz, amilyet akartam? Akkor szabad abortálni? Vagy beperelem az orvost? Megtartom, de élete végéig úgy tekintek rá, hogy nem téged akartalak? Vagy szaporítjuk az állami gondozottakat?

Léteznek ugyanakkor nemhez kötődő betegségek (például vérzékenység), mi van akkor ha az a cél, hogy a születendő gyermeket mentsük a betegségtől? Az egyház inkább nemet mond, de egyes teológusok megengednek olyan eljárásokat, amely centrifugálással kiválasztja a megfelelő sejteket. De ekkor is el kell fogadni, ha nem olyan nemű gyerek születik, akit akartunk.

További kérdéseket vet fel a prenatális diagnosztika, mely addig szép és jó, ameddig elküldik születés előtti vizsgálatra a kismamát és megnyugtatják, hogy minden rendben halad. További nemes célt szolgálhat, ha például el tudnak kezdeni egy terápiát már a méhen belül. Óriási dolog, hogy így segíthetünk! Csak az a baj, hogy sokszor nem ez történik. Amit az egyház nem tud elfogadni, hogy ezeket az eljárásokat sokszor arra használják, hogy a kismamát újabb döntésre kényszerítsék: vetesse el beteg gyerekét.

A szülőket sokszor sarokba szorítják, mintha szégyen lenne, ha valakinek beteg gyereke születik. Olyan véleményt is megfogalmaz – kimondva, kimondatlanul – a társadalom, hogy felelőtlenség őket világra hozni és hogy majd a közösség tartja el ezeket az embereket. És az a baj, hogy egy ilyen társadalmi klímában a szülő is hajlik a rossz döntésre! További probléma az orvosi teljesítménykényszer – hiszen miért nem vették észre hamarabb? Ha a doktor nem biztos a dologban, vagy 50-50 százalékkal lehet baj, akkor ki vele, jöjjön a tesó, ő majd biztosan egészséges lesz! Mindenki sarokba van szorítva: a szülő, az orvos, a társadalom. Ezért jó, ha van keresztény orvosunk, baráti körünk, akikkel tudunk beszélni ilyen helyzetben. Sajnos lassan eljutunk addig, hogy „az ön babája így fog kinézni, szeretné megtartani?”

Mi nem számít dierkt abortusznak?

Alapszabály az orvoslásban, hogy ha dönteni kell, mindig az életesélyesebbet kell választani. Ez arra is igaz, ha az anya méhében gyermek van. Mi van akkor ha egymás életét veszélyeztetik? Elsősorban az anyát szokták menteni, de ez egy nagyon nehéz dilemma. Legalább az egyiket meg kell menteni! Egy beavatkozás, amelynek kettős hatása a terhesség ellen van, nem a magzati élet elleni direkt támadás!

Azt mindenki tudja, hogy a közvetlen abortusz súlyos bűn. De azt már kevesebben tudják, hogy – és ezt szintén enciklika mondja ki – elsődleges felelősség azt terheli érte, aki közvetve vagy közvetlenül erre kényszerítette az anyát. Ez lehet az apa, családi kör, a törvényhozók, de a liberális szexuális felfogás terjesztője is. Érdekes módon ennek ellenére férfi, anyós, a lány anyja, még sose gyónta meg az abortuszt. Az is szomorú, hogy az okok között nem az a leggyakoribb, ha a nő egészsége veszélyeztetve van, vagy hogy a baba erőszakból származik, esetleg beteg lenne, hanem az anya „válsághelyzete”. Ez az, ami 97 százalékban szerepel a kérelmeken. Hát ezen kell dolgozni, hogy a várandós nő biztonságban érezze magát!

Mire lenne még szükség?

Egy meddőségi klinikán mondanak sok mindent, de lelkipásztori segítség mindenképpen elkél a válsághelyzetben lévő pároknak. A megelőzés – például a nemzőképességre vigyázni – sokkal jobb megoldás, de az is fontos, hogy ezekben a kérdésekben pontos álláspontja legyen a teológiának. Fontos, hogy az egyház is megszólaljon, mégpedig markánsan az élet ezen területein! Kellenek orvosok, jogászok, biológusok, akikkel együtt összedolgozhatunk! A társadalomban pedig hangsúlyozni kell ezeket az elveket. Jelen kell lenni a világban!