Az önsorsjavítás iskolája – Pál Feri atya előadása

Ha a teljes képet nézem, sokkal könnyeb lesz elfogadni az élethelyzeteket.
Önfelülmúlás – Hogyan lesz valakiből bölcs nagyapa? Pál Feri legújabb előadása a Millenárison.

Nagyban múlik rajtam, hogyan érzékelem a valóságot. Milyen nagy különbség, valaki megy haza este és majd belepusztul az egyedüllétbe. Pedig lehet emelt fővel is baktatni: „há-há, megyek magamhoz. Nem leszek egyedül, magammal leszek ma este. Akit várnak otthon, olyan jó érzés, hogy látod messziről, hogy ég a villany, valaki van otthon. Feri atya ezt úgy küszöbölte ki, hogy vett takarékos izzót – azóta nem érkezik sötétségre. Emlékeztek, korábban mesélt a puha párnáról, az aludni térő Snoopy-s foszforeszkáló plakátról a szobájában – ezek, bármilyen banálisan hangzanak is, mind pozitívan hatnak az emberre fizikailag. (ld.: 2012. 06. 01. Boldogok, akik sírnak)

Ha megértjük, könnyebb lesz

Mélyebb síkon az előző alkalmon kiemeltük, mennyire fontos a teljes élethez egyrészt a személyiség összes dimenziójával tisztában lenni, mert úgy látom, melyikben szenvedek hiányt, melyiken kell dolgozni. Hogy például a spiritualitás is az ember természetes része, nem valami emeletráépítés. Másrészről az életet a maga folyamatában és kapcsolatrendszerekben kell, hogy nézzem.

A gyerek már szobatiszta volt, de most újból bepisil. Ha erre nem csak önmagában tekintek, hogy ez egy rossz dolog, hanem ráébredek, hogy hoppá, nemrég kistestvére született, ő így reagál a szülők megosztott figyelmére – máris elfogadhatóbb lesz számomra. Nagyon sokat tud segíteni ez a szemlélet a különböző korszakok átvészelésében, pl. amikor férj és feleség összeköltözik, óhatatlan, hogy eleinte lesznek súrlódások, ez az összecsiszolódásnak, mint folyamatnak része. „Ezelőtt addig olvastam, míg akartam… Vagy: „néha még a lábam is büdös volt.” Itt nem szabad megrekedni. (Főleg az utóbbinál).

Többféle realitás

Továbbmenve újabb lényeges elem, hogy képesek legyünk a saját, szubjektív realitásunkon kívül, az egyetemeseket is tudatosítani. Pl.: itt most este van – ez egy objektív realitás. Én épp most ébredtem föl, úgy érzem, mintha reggel lenne – ez a szubjektív. Az egyetemes pedig, hogy a nappalok és az éjszakák váltakoznak.
Olyan elkerülhetetlen jelenségeknél, mint a halál, fontos, hogy képesek legyünk az egyetemes szemléletre, különben az egyén sosem lesz jól, ha ezt nem tudja elfogadni. Mint ahogy a betegség, ez sem egyéni sorscsapás. A többség odaát van…

„Életszerűbb” oldalról nézve, vegyünk egy nőt, aki elcsúszik a párválasztással. „Későn kezdtem el, de milyen jó, hogy te itt vagy!” De lehet, hogy ennek az lesz az ára, hogy nem születik gyermeke. Ezt a realitást közel kell, hogy engedje magához.

Előfordul, hogy annak idején kimaradt valami a fejlődésben és a férfi 40-50 évesen kezd egyre jobban lenni, régi barátai alig ismerik föl, egy szuper pasi lett. Akkor ránéz a feleségére, és rájön, hogy ő bizony mai fejjel nem ezt a nőt vette volna el. Mert pl. a sebzettsége miatt annak idején egy anyapótlékot keresett. Most már nincs szüksége folytonos dicséretre, magától is megáll a lábán. Itt a spiritualitásnak nagy jelentősége van. Mert annak is van egy realitása, hogy 45 éves, vannak gyerekei és felméri a veszteséget. A spiritualitás segítségével megérkezik a saját korához és önfelülmúlás következik be. Eltelik 5-10 év és lesz belőle egy bölcs pasi. Az ilyenekből lesznek a legjobb nagyapák…

Új kezdet

A másik változat: új feleség, még két gyerek. Az csak az egyik oldala, hogy 50-60 évesen már nem lesz annyi türelme hozzájuk. A másik, hogy idősebb korára elérkezik egy másféle realitáshoz, elkezdi elengedni a dolgokat. Milyen bölcs az, aki eljut oda, hogy „nekem már alig van valamire szükségem! Köszönöm, kevéssel is teljesen jól vagyok.” Keleti kultúrákban ez sokkal jellemzőbb, elmennek koldulni vagy szerzetesnek. Tőlünk ez távol áll, pedig így lenne a normális, ha életünk előrehaladtával egyre szabadabbá válnánk. Ismertek ilyeneket? Aki mindig örül, ha jöttök?

Törvényszerűségek

Személytelenebb oldalról nézve, az életben a dolgoknak megvan a maga helye. A dolgoknak van eleje, közepe és vége. Van az életnek súlya és könnyebbsége. Ritmusa és ciklikussága. Van, ami hosszú és van ami rövid ideig tart benne. Aki ezt nem látja át, teljesen elvesztheti a valóságot, és nagyon nehezen talál vissza. Ez nevezhető egyetemes realitásnak.