Az otthonom a munkahelyem – jó ez nekem?
Csend, nyugalom, produktivitás. Magány, átdolgozott hétvégék, kanapén görnyedés. Az otthoni munka két oldala. Az iroda jobb, vagy a home office? Mi mindkettőt próbáltuk.
A szerkesztőségben többen is hosszú éveket nyomtak le home office üzemmódban, de most mind bent ülünk egy egylégterű irodában. Mesélünk, ki hogyan élte meg egyik és másik helyzetet. És persze arra is kíváncsiak vagyunk, ti hogy vagytok vele – ha van ilyen tapasztalatod és szívesen megosztanád, kommentelj Facebookon, vagy írd meg nekünk az irokaszerknek@divany.hu címre!
Zsófi: az agyam valahogy átállhatott az irodai üzemmódra
De jó neked, hogy ilyen rugalmas az életed! – irigykedtek anno az ismerősök, amikor életvitelszerűen otthonról, kávézóból vagy könyvtárból dolgoztam – ahogy éppen kedvem tartotta. Persze leginkább otthonról, hiszen ez volt a legkényelmesebb. Részben igazuk volt. Jó volt nekem, mert időt spóroltam azzal, hogy nem kellett minden reggel a készülődéssel vesződnöm. Jó volt, mert amíg mackógatyában és kopott pólóban a díványon (erős kifejezés, de így hívtam a matracomat, ami a sok-sok költözés alatt ennyire hozzám nőtt) heverészve dolgozhattam, addig az ebédem rotyogott a fazékban, a ruhák meg a mosógépben tisztultak. És amikor már annyira elgémberedtem, hogy egy röpke nyújtózkodás nem lett volna elég, akkor fogtam magam, és tornáztam pár percet, senki nem nézett hülyének. Egy csomó mindent el tudtam intézni napközben, amire a dolgozó emberek többségének csak a munkaidő után marad ideje.
A home office tehát tényleg hatékonnyá teheti az embert, azoknál legalábbis beválik, akiknek van egy pontos menetrendje, amihez szigorúan tartják is magukat, és nem esnek kísértésbe, nem hagyják, hogy bármilyen apróság elvonja a figyelmüket. Nos, nekem ezzel volt a legtöbb nyűgöm. Hol annyira belemerültem a melóba, hogy a fazékban rotyogó ebédem szépen odakozmált, így aztán egy órán keresztül sikálhattam az edényt – és még éhen is maradtam. Hol a “csak felporszívózom gyorsan” jelszó alatt beiktatott ötperces szünetem annyira kitolódott, hogy fél óra múlva azon kaptam magam, hogy a ruhák is már a szárítón lógnak, és éppen a konyha felmosásával bajlódom. Csak ihletet gyűjtök az írás folytatásához – nyugtatgattam ilyenkor magam, amíg nem tudatosult bennem, hogy a munkaidőm felét takarítással meg boltba vagy postára szaladgálással csesztem el. Ha a házimunkák elvégzéséért fizettek volna, akkor még jól is járok, de a határidős leadandók néha túlságosan is háttérbe szorultak. Persze nem ment ez folyton így, de elég volt egyetlen “multitaskinggal” töltött home office nap ahhoz, hogy felboruljon a hétre betervezett menetrendem. Még jó, hogy nincs tévém!
