Az ovis és a szex
Ne mondd, hogy semmi köze hozzá, hiszen a mai világunkban kikerülhetetlen. Tudja, hogy VALAMI van, hiszen valahogy csak létrejönnek a kisbabák. Ti meg valamiért időnként magatokra zárjátok a hálószoba ajtaját. És a tévében is ölelkeznek.

A gyerekekben négyéves kor körül tudatosul, hogy a nemek állandóak. Vagyis: a Rozi lány marad akkor is, ha levágják a haját, és nadrágban van, a Máté pedig fiú, akkor is, ha hosszú a haja, és kötényt vesz. Arra is rájönnek, hogy ők maguk fiúk vagy lányok, életük végéig, és lassan elmaradnak azok a mondatok, hogy “majd ha kislány leszek.”