Az unatkozás varázslatos luxusa
Kütyük uralta világunkban egyre kevesebben unatkoznak, pedig unatkozni jó, unatkozni luxus – gyermekkorban pedig varázslatos is lehet. Nagy kár, hogy erre általában csak felnőttként jövünk rá.
Thoughtful Girl Outdoors
Távol álljon tőlünk a „bezzeg a mi időnkben” narratíva, de a mai felnőttek közül alighanem mindenki emlékszik még azokra a hosszú, forró nyári napokra, amikor nem nagyon volt mit csinálni, olvastunk, esetleg fociztunk, vagy csak lógtunk a strandon, feküdtünk a teraszon…
Unalmas volt? Néha igen, de ez az unalom felnőttként visszatekintve valóságos adomány volt (bárcsak ma lenne időnk rá!), amiben viszont a mi gyermekeink már nem részesülnek.
A mobilok, tabletek, laptopok, a YouTube, a filmek, játékok önmagukban mind nagyszerűek, ám összességében folyamatosan információval bombázzák a gyermekeket, akik így nem tapasztalják meg, milyen álmosítóan nagyszerű is tud lenni egy unalmas délután.
A saját gyermekeinken azt látjuk, hogy szinte soha nem unatkoznak, vagy ha igen, az sem a klasszikus tengés-lengés, hiszen ha már végképp nem tudnak mit kezdeni magukkal, akkor a mobiltelefon kéznél van.
Ami egyúttal azt is jelenti, hogy nem tanulják meg kreatívan kitölteni az idejüket, nem agyalnak a „világ nagy dolgain”, nem néznek csak úgy ki a fejükből.
„A gyermekeknek szükségük van arra, hogy a saját unalmuk során a világ elég csendessé váljon ahhoz, hogy meghallják saját magukat” – írta Dr. Vanessa Lapointe brit pszichológus, számtalan könyv szerzője.
Gyermekként persze másként telt az idő, nem feltétlenül percekben vagy órákban számoltuk, hanem aktív és passzív időszakokban. Egy-egy hosszabb autóút maga volt a végtelenség („mikor érünk már oda?”), amit maximum a szójátékok és a nagy közös családi röhögések oldottak és gyorsítottak.
