Azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány! – nem nélküli gyerekek
Amikor tavaly megszületett Storm, a kanadai baba, hiába kérdezték a szülőket arról, hogy vajon a kis jövevény fiú-e, vagy lány. Ők ugyanis úgy döntöttek, ezt senkinek nem árulják el, mivel úgy vélik, a neme alapján “beskatulyázni” valakit irracionális, sőt, “visszataszító”. Kathy és David, Storm anyja és apja szerint a szülők túl sok mindent döntenek el a gyerekeik helyett, ők viszont megadják a lehetőséget Stormnak, hogy azzá váljon, akivé ő szeretne, mindenféle megkötés, vagy “ráerőltetett sztereotípia” nélkül.
Amikor tavaly megszületett Storm, a kanadai baba, hiába kérdezték a szülőket arról, hogy vajon a kis jövevény fiú-e vagy lány. Ők ugyanis úgy döntöttek, ezt senkinek nem árulják el, mivel úgy vélik, a neme alapján “beskatulyázni” valakit irracionális, sőt, “visszataszító”. Kathy és David, Storm anyja és apja szerint a szülők túl sok mindent döntenek el a gyerekeik helyett, ők viszont megadják a lehetőséget Stormnak, hogy azzá váljon, akivé ő szeretne, mindenféle megkötés, vagy “ráerőltetett sztereotípia” nélkül.
Az angol nyelvben a “she” személyes névmás jelöli a nőnemet, a “he” a hímnemet, az “it” pedig a semleges nemet. Storm két testvérének, Kionak és Jazznek (akik egyébként, mint hosszas keresgélés után rátaláltam, fiúk, pedig a fotók alapján biztos voltam benne, hogy lányok…) a mai napig tilos a she vagy he névmást használni kisöccsük…na tessék, megint eltévesztettem, tehát kistestvérük esetében. Storm világrajövetelének pillanatában meg kellett esküdniük szüleiknek, hogy soha senkinek nem fedik fel Storm nemét. (Ennyit a szülők által biztosított szabadságról…) És ha most a kedves olvasó legyintene, hogy hát, igen, szegény gyereknek nyilván nehéz élete lesz, de előbb-utóbb a társadalmi nyomás megtöri a szülőket is, ki kell ábrándítsam: a nemtelenül nevelt gyerekek száma elképesztő módon nő a világban, olyannyira, hogy a jelenség valóságos ideológiává nőtte ki magát.
Lányfiúk, fiúlányok
Diane Ehrensaft pszichológus, a Gender Born, Gender Made című nagysikerű könyv szerzője – aki egy “lányfiú” édesanyja – egy interjúban úgy fogalmaz, hogy a nemileg kreatív gyerekek kilépnek a lány-, vagy fiúskatulyából, amit a világ rájuk erőltetne és megtalálják saját nemi identitásukat. Ehrensaft azokról a gyerekekről beszél, akikről – szüleik nevelése ellenére – kiderül, hogy nem érzik magukat jól lányként / fiúként saját testükben, mert valamiért a másik nemmel szeretnének azonosulni, esetleg egyszerre mindkét nemhez tartozónak érzik magukat. A pszichológus könyve ezeknek a gyerekeknek a szüleihez szól, akik ijedten, tanácstalanul, netán elborzadva állnának csemetéik különös hajlamai láttán. A pszichológus igyekszik arra biztatni a szülőket, hogy engedjenek teret a gyerek másságának, máskülönben egész életükben saját belső hangjuk ellen kell majd viselkedniük, ami súlyos személyiségzavarhoz vezet.
Diszfunkció, vagy normális jelenség?
A pszichológia a saját nemével nem kibékült gyerekek jelenségét a 80-as években még zavarként, diszfunkcióként értékelte, de azóta nagyon sok olyan irányzat van, amely kifejezetten etikátlannak tartja, hogy a magukat “másnak” érző gyerekeket arra kényszerítsenek, hogy viselkedjenek, gondolkodjanak és érezzenek úgy, ahogy az eredeti nemüktől elvárható lenne. Egészen más a helyzet azonban Storm esetében, akit tudatosan úgy nevelnek, hogy ne tudja magáról, fiú-e vagy lány. Bryan Fischer, az American Family Association egyik vezetője úgy véli, Storm tökéletesen zavart lesz nemi identitását illetően, mire felnő. “Egy gyerek vagy lány, vagy fiú, és valóságos tragédia, ha a szülők figyelmen kívül hagyják ezt a biológiai tényt. A legtöbb ember elég értelmes ahhoz, hogy felfogja: itt a gyerek érdekeiről van szó!”
Hasonló vitát váltott ki világszerte a brit Sasha Lexton esete is (aki egyébként fiú). Sasha édesanyja hasonlóképpen Storm szüleihez úgy gondolta, teljesen felesleges fiúkra és lányokra osztani a világot, sokkal jobb a semleges nem, mivel így a gyerek mindent kipróbálhat az autóktól a babákig, a sportos ruháktól a rózsaszín balettdresszig, hogy aztán felnőve azzá válhasson, akivé csak szeretne.
Dr. Eugene Beresin, a Massachusetts-i kórház gyermekpszichiátriai osztályának vezetője szerint a nemi identitástudat az egészséges személyiségfejlődés része.: “ha egy gyereknek nem árulják el, milyen nemű, az súlyos zavarokhoz vezet, másrészt előbb-utóbb áldozatává válhat a társadalom elítélő magatartásának”, véli. A nemtelenül nevelt gyerekek egyik fő támogatója, Jeff Gadere klinikai szakpszichológus azonban nem ért egyet Fischerrel, és úgy gondolja, semmiféle pszichés, vagy érzelmi károsodás nem éri a gyereket csak azért, mert nem tudja, hogy milyen nemű. Az egyetlen, ami miatt Gadere is aggódik, az az, hogy hogyan áll a társadalom ezekhez a gyerekekhez.
Gender-ideológia a magyar óvodákban
Bármilyen meglepő, a gender-ideológia kérdése a magyar óvodai alapprogramot is érintette: két évvel ezelőtt helyezték hatályon kívül azt a kormányrendeletet, amely nem tartotta indokoltnak a nemek megkülönbözetését és azt az ideológiát közvetítette, hogy nem szabad a “nemi meghatározottságot” tudatosítani az óvodákban.
Sarokba Hamupipőkével, jöhetnek a transznemű mesehősök!
A nemek közötti különbségek teljes eltörlésének a svédek a legnagyobb propagálói. Rengeteg olyan hivatalosan elfogadott keresztnevük van, amely nemileg semleges, de a nemi szerepek eltörléséért munkálkodó szervezetek azt is szeretnék elérni, hogy kisfiúk lányneveket, illetve lányok fiúneveket viselhessenek. S ami még megdöbbentőbb: egyre nő azoknak az – államilag támogatott! – óvodáknak a száma, ahol nincs különbség fiúk és lányok között, legalábbis ami a pedagógusok hozzáállását illeti. Stormékhoz hasonlóan az óvónők nem használják a nemet meghatározó személyes névmásokat, a klasszikus mesék pedig tiltólistára kerültek, hiszen a királylányt megmentő királyfi, a sárkányt legyőző herceg, vagy az otthon takarítgató szegény leány a nemi sztereotípiákat erősítené a gyerekekben. Andersen és Grimm helyett viszont vannak meleg párokról, elvált szülőkről, homoszexuális, vagy éppen nemváltó emberekről szóló történetek, amelyek célja, hogy a kicsik számára ezek a jelenségek teljesen normálisak és elfogadottak legyenek. Csakhogy van egy kis probléma: amikor épp nem valamilyen kötött foglalkozáson vesznek részt, a svéd ovisok elkezdtek normálisan működni, vagyis nemükhöz illően viselkedni, játszani, gondolkodni. És ahelyett, hogy a pedagógusok elgondolkodtak volna azon, hogy vajon biztosan jó-e, egészséges-e, erkölcsileg legalább minimálisan elfogadható-e, amit művelnek, felbőszülve munkájuk kudarcának láttán betiltották a szaladgálást és a gyerekek minden lélegzetvételét felügyelve folytatták tevékenységüket.