Bear Grylls: Szembe nézni vele, és csinálni – ebben rejlik a hitem

„Mibe kerül egy kalandos élet? Igazság szerint mindig az első lépés a legnehezebb. Ehhez kell a legnagyobb bátorság… A keresztény hitemben lehetnek hullámhegyek és völgyek, de rátalálni egy egyszerű hitre, ami erőt ad az életben; számomra ez volt a legnagyobb kaland.”

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. november 04. Családháló

Nemrégiben globális kampány indult annak érdekében, hogy az emberekhez közelebb vigyék a hitet, a hívőket pedig bevonják az aktív közösségbe. Az úgynevezett Alpha-kurzusok arca Bear Grylls, a túlélőműsorairól híres televíziós személyiség. De mit is jelent Alpha-nak lenni?

Alpha-kurzusokat a világ minden táján tartanak és nem csak felekezetekben, de kávézókban és bárokban is. Egy átlagos „csapatban” tíz fő vesz részt, beleértve a vezetőket és a segítőket is. Ma, hazánkban a templomba járók mindössze tíz százaléka aktív, ellenben az Alpha-csoport tagjaival. Az, aki Alpha, jobban és mélyebben éli-, illetve tapasztalja meg az életét és a körülötte történeteket.

Az Alpha egy olyan sorozatnak indult, amit új hívőknek találtak ki a London központjában lévő Holy Trinity Brompton gyülekezetben. Amikor Nicky Gumbel, anglikán pap 1990-ben átvette az Alphát a Holy Trinity-ben, észrevette, hogy a program olyan emberek érdeklődését is felkelti, akik nem tartják magukat kereszténynek. Az Alpha népszerűsége egyre nőtt, és az első, 1993-as vezetői képzés után elkezdték Nagy Britannia több közösségében is használni, majd később az egész világon elterjedt.

Létezik Isten?

Kapásból rávágod, hogy igen? Esetleg azt, hogy nem? Talán kicsit zavart vagy és nem tudod mit is válaszolj? Az Alpha-csoport lényege, hogy a résztvevők beszélgessenek, megismerjék egymást, önmagukat és a világot. A kérdésre nem létezik jó vagy rossz válasz ezeken a foglalkozásokon, nyugodtan kritizálhatsz, vitába szállhatsz. Nem kell kereszténynek lenned, nem kell ismerned a tanokat. Elég, ha nyitott vagy új emberekre és új véleményekre, mások életének megismerésére.

Bear egyébként bevallotta, nehéz volt számára a hitéről beszélni mások előtt. Miután esküvője után elvesztette szeretett édesapját, úgy érezte, hogy szüksége van még valamire az életében. Miután felesége is elvesztette az édesapját belevágtak egy Alpha-kurzusba, ami elmondása szerint nagy hatást gyakorolt az egész életükre.

„Valószínűleg nem járok eleget templomba, de a hitem biztos, erős tartóoszlop az életemben, és a családunkat összetartó erő.” – A túlélőshow sztárjának hitéről a Magyar Kurír oldalán olvashattok részletesebben.

Hogyan épül fel egy Alpha-kurzus?

Egy sorozat általában 10-12 alkalomból áll, és három fő összetevője van a találkozóknak: közösségi idő, beszélgetés és tanítás. Az előadások úgy lettek kialakítva, hogy az eszmecserét és a keresztény hit alapjainak jó hangulatú megismerését ösztönözzék. Fontos tudni, hogy nem jár semmilyen kötelezettséggel a kurzusra való jelentkezés. Ha valaki úgy érzi, hogy nem szeretne részt venni a további alkalmakon, bármikor kiszállhat.

Az, hogy ez mennyire egy közösségi és fiatalos program, mi sem bizonyítja jobban, hogy bárki indíthat ilyen kurzust, ha úgy érzi, hogy kedve van a barátaival, az ismerőseivel vagy a munkatársaival megismertetni a hitét. A beszélgetés lényege, hogy kötetlen legyen és ne akarjuk senkire ráerőszakolni a vallást.  Ha belevágnál, itt jelentkezhetsz!