Bízunk a csodában!

“Számomra még mindig nem volt világos, mi is a gondunk, csak azt éreztem, hogy valami nagyon nagy baj van! A gyermekklinikán nem kerteltek, a diagnózis: neuroblasztóma, gyermekkori, idegrendszeri eredetű rosszindulatú daganat.”

A kisfiam 2010. április 13-án született 3850 grammal és 58 centiméterrel, röpke két óra leforgása alatt. Az első pár napban minden rendben volt, nagyon boldogok voltunk. Aztán a születése utáni második napon jött egy nővérke, és elvitte ultrahangvizsgálatra. Nem gyanakodtam semmire, azt hittem, rutinvizsgálat lesz. Mindezek után kicsit furcsán viselkedett körülöttünk mindenki, olyan titokzatos volt az egész, még a gyermekorvosból is úgy kellett kihúznom, hogy van-e valami probléma a fiammal. Azt mondták, mellékvese-bevérzés, de nagy valószínűséggel felszívódik, csak kontrollra kellett visszamennünk egy hét múlva. Újra ultrahang következett, majd amikor végzett a doktornő, azonnal telefonált, és a férjemet fölküldték a gyermekosztályra az osztályvezető főorvoshoz. Ő még mindig nem mondott konkrétumot, de másnapra időpontot kért egy budapesti gyermekklinika újszülött-sebészeti ambulanciájára. Számomra még mindig nem volt világos, mi is a gondunk, csak azt éreztem, hogy valami nagyon nagy baj van! A gyermekklinikán nem kerteltek, a diagnózis: neuroblasztóma, gyermekkori, idegrendszeri eredetű rosszindulatú daganat.