Bőröndaputól a bátor Pálcikáig: a Könyvhéten jártunk

A 83. Könyvhét egyik fontos tanulsága, hogy a gyermekirodalom már nem a spájzban van, hanem az őt megillető helyen: a legrangosabb kiadók standjain kap teret, s a Gyermekkönyvnapok kínálata ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a felnőtt szekció.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. június 11. Paulik András

A 83. Könyvhét egyik fontos tanulsága, hogy a gyermekirodalom már nem a spájzban van, hanem az őt megillető helyen: a legrangosabb kiadók standjain kap teret, s a Gyermekkönyvnapok kínálata ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a felnőtt szekció.


Varró Dániel és Lakcfi János mellett szerencsére egyre több író, költő fedezi fel, hogy mesét és színes-szagos gyerekkönyvet írni jó – ennek is köszönhető, hogy a szakmai fórumokat leszámítva szinte nincs is olyan kiadó, amely ne készült volna legalább egy-két, kicsiknek is szóló kötettel az idei rendezvényre.

A Magvető például Darvasi László Pálcika, ha elindul című meséskönyvével készült az eseményre: a Trapiti-mesék szerzője ezúttal egy félős, ám mégis hősies pálcika kalandjait mutatja be, aki a rettenetes Fűrész úrral is szembeszáll, ha kell – a történetet Koncz Erika vidám, letisztult rajzai kísérik. Szintén könyvheti újdonság Prágai Tamás költő-novellista első gyermekkötete: a Móra Kiadónál megjelent Vadállatok a kabátzsebben Pepita, a gyerekét egyedül nevelő apuka afrikai varázsmeséit foglalják össze, melyek – hogy, hogy nem – egyszer csak megelevenednek. Ijjas Tamás másodkötetes költő egy kézikönyvvel, a Bőröndapuval jelentekezett a Könyvhétre, ami nem csak a lábikönyv ellentéte, de az is kiderül belőle, hogy a szánkó csak télen él, a mákospatkótól robottá válhatunk, és hogy egy bőröndben is elfér az egész világ. A Betűtészta Kiadó gondozásában megjelent könyvet Bogdán Viki illusztrálta, pasztelles, álomszerűen elmosódó festményeitől pedig garantáltan nem rémül meg a gyerkőc, még ha a sorok között egy ijesztő róka is osonna.

“Feketeöves szerzők”

A kezdő gyermekkönyv-szerzők mellett persze a feketeövesek is képviseltették magukat: Böszörményi Gyula Lúzer Rádió, Budapest!-jét sokan várták, s a könyvismertetőkben már a Keménykalap és krumpliorr méltó utódjaként írnak róla –a Könyvmolyképzőnél megjelent kötet egy vidékről Budapestre, s ott is egyenesen a „nyóckerbe” költöző család mindennapjairól szól, a főhős, Marcell pedig ósdi rádióvevő segítségével válik az éter urává. Vidra Gabriella idén a Kolibrinál kiadott Tudás könyvei-sorozatot folytatta; hősei a második részben (A labirintus titka) már Egyiptomban csapnak össze a gonosz MarTörrel, mintegy mellékesen több matematikai példát is megoldva. Végül, érdemes kitérni a határon túli kiadók kínálatára is: a pozsonyi székhelyű AB-Art például egy lovas könyvvel, Péter Erika verseskötetével próbálja meghódítani a kicsiket: a Zabfalókból minden kiderül, amit a lóról tudni érdemes – hogy mire gondol, miről álmodik, milyen desszertet eszik Balerina, a cirkuszi paripa vagy Muki, a jobb napokat látott versenyló.

A könyv mellett zeneszó

A Gyermekkönyvnapok persze nem csak kínálatával, de zenés műsoraival, kézműves foglalkozásaival is családcsalogató programnak bizonyult. Pénteken a Figurina Bábszínház lépett fel a Vörösmarty téren, Grim/m/aszok című előadásával, őket pedig a Sebő együttes koncertje követte. Jó ötletnek tartom, hogy a kiadók akár egy könyv megjelenésének apropóján is interaktív gyerekprogramokat szerveztek – a műsorvezető Gombos Edina például külön játszóházat tartott szombaton, az Első naplóm című, szabadon szerkeszthető gyereknapló (Partvonal/Gombos Könyvek) bemutatása során. Vasárnap az Amestist Bábszínház szórakoztatta Kék kutya című előadásával a látogatókat, majd – mintegy fináléként – a Kaláka együttes is fellépett. Utóbbit szép számú, főként kisgyerekes családokból álló közönség hallgatta – az álló kifejezés pedig sajnos tényleg találó volt: nem mindenkinek jutott ülőhely, sokan ácsorogtak, mások a földre ültek, a pereputtyal együtt. Talán néhány gyékény, babzsák elfért volna még az Oroszlános kút előtt, ha már egyszer gyerekeknek szóló koncertet tartottak.