Bullying: Mit tehet a szülő, ha zaklatják a gyerekét a suliban?

Az iskolai szekálás vagyis bullying, valamint az internetes zaklatás, azaz a cyberbullying olyan méreteket öltött szerte a világon, hogy nem csak nem lehet elmenni mellette, de fontos minél többet beszélni is róla. Most öt, pszichológusok által meghatározott, tudományosan megalapozott módszert mutatunk, amelyekkel szülőként segíthetsz a gyerekednek megelőzni, vagy legyőzni a zaklatókat.

iskolai zaklatás
2018. szeptember 11. Dívány

Százötven millió gyereknek, a 13-15 év közötti diákok felének volt már része iskolai erőszakban – derül ki az UNICEF legújabb, a tanévkezdés idején nyilvánosságra hozott jelentéséből. Magyarországon a kamasz diákok 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy bántalmazták az elmúlt néhány hónapban az iskolában, 38 százalékuk pedig verekedett az elmúlt egy évben. A probléma tehát súlyos, így utánanéztünk, mit tehet a szülő, ha kiderül, hogy szekálják a gyerekét a suliban?

Az „Egy mindennapos lecke: állítsuk meg az erőszakot az iskolákban” (An Everyday lesson: #ENDviolence in Schools) UNICEF-jelentés kimondja, hogy a tanintézményen belüli, diákok közötti agresszió része szinte minden gyermek életének, legyen szó szegény vagy gazdag országról.

A jelentés szerint Magyarországon a diákok 51 százaléka válaszolta azt, hogy valamilyen módon részese volt az erőszaknak: vagy bántalmazták, vagy verekedett az elmúlt hónapokban. Svédországban a legjobb a helyzet (28%), míg Litvániában a legrosszabb (66%). A környező országok – Ausztria (51%), Szlovákia (51%), Románia (54%) – adatai nem sokban térnek el a magyartól, egyedül Horvátország emelkedik ki a mezőnyből 41%-os eredménnyel.

Összességében elmondható, hogy a legjobban a skandináv országok szerepeltek. Az Egyesült Királyság 34 százalékos eredménye jónak mondható, Németországban 42 százalék volt az igenek aránya, Olaszországban 37, Oroszországban pedig 53.

Mit tehet a szülő, ha a gyerekét zaklatják az iskolában?

A számok jól mutatják a probléma súlyát, ezért minden szülőnek fel kell készülnie arra, hogy kezelje a helyzetet, ha zaklatják a gyerekét az iskolában. Az amerikai Northern Illinois Egyetem pszichológia professzorai hosszasan tanulmányozták az iskolai zaklatás kialakulását és hatékony megelőző stratégiát dolgoztak ki, amelyet a Psychology Today össze is foglalt. Arra is van működő módszerük, hogy mit lehet tenni akkor, ha már megvan a baj.

Az öt legfontosabb, tudományosan megalapozott lépés a következő.

Friss

Miért nem múlik el az ekcéma?
Megújult a Családháló
A saját kenyér igézete