CitizenGo: Ne propagálják az abortuszt és az öngyilkosságban való segédkezést az ENSZ-ben! PETÍCIÓ

Az ENSZ 18 szakértőből álló Emberi Jogi Bizottsága az élethez való jogot úgy értelmezi, hogy abba nem tartoznak bele a meg nem született gyermekek. Ez a megközelítés szembehelyezkedik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával és több nemzetközi egyezménnyel, továbbá az Alaptörvényünkkel is. A CitizenGo elküldi észrevételeit az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának, illetve Magyarország külügyminiszterének annak érdekében, hogy ne fogadhassanak el ilyen életellenes dokumentumot. Csatlakozz a petícióhoz!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
abortusz
2017. október 03. CitizenGo

A világ békéjének fenntartására és minden emberi lény méltóságának elismerésére létrehozott Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) nemzetközi egyezményeken és intézményrendszerén keresztül valósítja meg céljait. A nemzetközi dokumentumokat időről időre újratárgyalják és értelmezik. Ezekben a hetekben a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát értelmezik, azon belül külön figyelmet fordítanak az élethez való jogra.

Az ENSZ 18 szakértőből álló Emberi Jogi Bizottsága az élethez való jogot úgy értelmezi, hogy abba nem tartoznak bele a meg nem született gyermekek. Ez a megközelítés szembehelyezkedik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával és több más nemzetközi egyezménnyel, továbbá az Alaptörvényünkkel is. Ennek az értelmezésnek (általános kommentárnak) a nemzeti jogalkotásra is jelentős hatása lehet, különösképp mivel ugyanezen szerv felelős az Egyezségokmány betartásának ellenőrzéséért a különböző országokban.

A Bizottság a napokban várja a civil szervezetek és a kormányok javaslatait a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 6. cikkéhez kapcsolódó általános kommentár-tervezethez. A CitizenGo úgy érezte, hogy tennie kell valamit, ezért elküldik észrevételeiket az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának, illetve Magyarország külügyminiszterének annak érdekében, hogy ne fogadhassanak el ilyen életellenes dokumentumot az ENSZ-ben. Állásfoglalásuk elérhető és aláírható ITT. 

Az általános kommentár 9. bekezdése kendőzetlenül jeleníti meg azt az ideológiai törekvést, amely jelentős muníciót biztosítana a nemzetközi abortuszlobbinak:

„… bármilyen jogi korlátozás, amely akadályozza a nőt az abortusz elvégzésének szándékában – többek között – nem veszélyeztetheti az életét vagy teheti ki fizikai vagy mentális fájdalomnak vagy szenvedésnek, amely a 7. cikkben foglaltakat sértené.”

A „mentális fájdalomra és szenvedésre” való utalás célja az abortusz elérhetővé tétele az anya kérésére a várandósság teljes időszakában, azaz akár mind a 9 hónapon keresztül. Ezt a szándékot teljesen egyértelművé teszi az ENSZ kínzás elleni különleges rapportőrének (jelentéstevőjének) nemrégiben tett kijelentése, miszerint az abortusz megtagadása a nőtől egyenlő a kínzással.

Ennek értelmében a 9. bekezdés javasolja az anya kérésére végzett abortuszhoz való jogot, fenntartások nélkül, egészen a szülésig, és nem vesz tudomást arról a tényről, hogy ajánlásai ellentmondanak a legtöbb ország abortusz-szabályozásának. Emellett javasolja, hogy „ne szabjanak ki büntetőjogi szankciókat az abortuszt végrehajtó terhes nővel, vagy az ebben segédkező orvossal szemben”. Ez lényegében azt jelenti, hogy minden, abortuszt akadályozó tiltás alkalmazhatatlan lenne: például a szülői hozzájárulás szükségessége kiskorúak esetén, vagy, hogy ne lehessen abortuszt végezni a várandósság 8. hónapjában.

A Bizottság támadása az élethez való jog ellen nem áll meg ezen a ponton, a javaslat széles körű támogatást ad az öngyilkosságban való közreműködéshez is, jócskán túllépve illetékességét, mégpedig erősen ideológiai alapon:

„a Részes Államok [engedélyezhetik] [ne akadályozzák] a szakorvosokat az orvosi ellátás vagy az orvosi eszközök biztosításában az élet kioltásának megkönnyítésében [rendkívül] súlyosan szenvedő felnőttek esetén, mint a halálosan megsebesült vagy halálos betegségben szenvedők, akik súlyos fizikai vagy mentális fájdalomtól szenvednek és szeretnének méltósággal meghalni”.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának és Magyarország külügyminiszterének címzett CitizenGo petíció, amelyben a döntéshozóktól az élethez való jog valódi védelmezését kérik elérhető és aláírható: ITT.

A Családháló egyetért a kezdeményezéssel, ezért kérünk titeket, hogy csatlakozzatok az állásfoglaláshoz!