Családtag lett a Kalasnyikov Ukrajnában

Családapák, fiatal lányok, nők kalasnyikovval - különös viszonyt ápolnak az ukránok fegyverekkel: a közel három éve tartó háború óta egyre inkább csak papíron léteznek a fegyvertartási szabályok. Az ukránok legnagyobb örömére. Andrej Lomakin fotós különös sorozatot készített a fegyverüket féltve szerető emberekről.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. január 30. MNO

Az ukrán fegyvertartási szabályokat persze sosem vették nagyon komolyan. A Szovjetunió felbomlása után hosszú ideig ugyanis Ukrajna volt az egyetlen ország Európában, ahol nem szabályozták a fegyvertartást. Ugyan rengeteg törvényjavaslat született, de egyet sem fogadott el a parlament. Ehelyett inkább a belügyminisztériumra bízták a szabályozást, ennek értelmében az országban csakis vadászati és sportolási célból tartható tűzfegyver, kézifegyvereket pedig csak a biztonsági őrök és bizonyos állami tisztviselők tarthattak.

Elméletben. Ugyanis a gyakorlat azt mutatta, hogy ezek a szabályok inkább csak papíron léteznek, különösen a 2014-ben kezdődő kelet-ukrajnai konfliktus óta. A 2014-es kijevi forradalom, majd a Krím elcsatolása után sokszor önkéntes alakulatokat szerveztek az ukránok, akik általában nem törődtek különösebben a hatályos fegyvertartási szabályokkal. Sőt: gyakorlatilag ömleni kezdtek a fegyverek a konfliktusövezetbe.

Ám egy idő után fordult a kocka, most már a fegyverek visszaáramlottak a civil lakossághoz, így napjainkra rengeteg embernek van otthon valamilyen kézifegyvere Ukrajnában. A hivatalos adatok szerint a 44 milliós országban 2014 és 2016 között 560 ezerről 888 ezerre nőtt azoknak a száma, akik bejelentetten tartottak fegyvert. A valós számok azonban messze magasabbak, így az ukrán fegyvertartók egyesületének elnöke ötmilliós számot emlegetett a múlt évben. Vagyis csecsemőtől az aggastyánig nagyjából minden kilencedik embernek van lőfegyvere.

Andrej Lomakin ukrán fotóst – aki egyébként a valamikori Szovjetunióban 12 éves fiúként, az iskolai tananyag részeként, csukott szemmel is össze tudott szerelni egy AK47-est – éppen ez ihlette meg, miután maga is rácsodálkozott arra, mennyire általános lett Ukrajnában az, hogy a civilek fegyvert tartanak otthon. Ezért 2014-től fényképeket kezdett készíteni arról, ahogy az ukránok pózolnak az otthonaikban kedvenc mordályaikkal. Mivel azt tapasztalta, hogy a tulajdonosokat a fegyverek mintha különleges erővel ruháznák fel, a fotósorozatának az Amulett nevet adta.

“I think everyone has the right for protection of himself, family and belongings. But every owner should perfectly master his weapon, security rules and clearly understand when to use it. Especially when there’s a shotgun in your hands.” Elena, 37 years old, marketing expert , posing in her house in Gorenichy village with shotgun, which she bought in 2014 to protect her family. Gorenichy village, Ukraine, 14 July 2015.

Amulett, amely óv és mágikus erőt ad. A cím egyben jelzi: itt a fegyver már több mint önvédelmi eszköz (bár elsősorban ebből a célból szerez be kézifegyvert a polgári lakosság). Státusszimbólum, az otthonok tartozéka, vagy még inkább, családtag lett.

További képekért KATT IDE!