Döbrösi Laura az Örök tél forgatásáról: „Patakokban folyt a könnyem”
Hamarosan bemutatják az idei év egyik legígéretesebb magyar filmjét, amelyet Köbli Norbert forgatókönyvíró és Szász Attila rendező neve fémjelez. Az Örök tél 1944-ben játszódik, a málenkij robot kegyetlenkedéseit eleveníti fel. A forgatásról, illetve élete más fontos pontjairól beszélgettünk a film egyik szereplőjével, Döbrösi Laurával.
Kit játszol az Örök télben? Mit lehet tudni a karakteredről?
Az Örök tél című filmben egy 18 éves, Anna nevű lányt alakítok. A történet egy kis sváb faluban indul. Anna a közösség perifériájára szorult. Ennek oka, hogy egy koldusasszony gyermeke, egész életében az utcán kéregetett. Ráadásul siket. A szovjet kiírás szerint a faluból háztartásonként egy nőt visznek el dolgozni, így neki is mennie kell. Az asszonyok eleinte úgy hiszik, csupán három hét kukoricatörésről van szó. A megszállók azonban egy munkatáborba viszik őket, ahol kegyetlenül bánnak velük. Anna sorsa hamar összefonódik a Gera Marina által játszott Irénével. Ő egy nagyon jószívű, empatikus karakter, aki azonnal felkarolja Annát, mert gyenge és segítségre szorul.
Nehéz volt megfogni Anna karakterét? Hogyan inspirálódtál, hogy őt el tudd játszani?
Nagyon hosszú és bonyolult munkafolyamat volt a felkészülés erre a szerepre. Egyrészt végeznem kellett egy alapos történelmi áttekintést a korról. A másik, hogy utána kellett járnom, hogyan működik egy ennyire zárt közösség, mint ebben a filmbéli faluban. Mindenkinek megvan a szerepe, a menő, a véleményvezér vagy a kitaszított. Ezekből elmozdulni gyakorlatilag lehetetlen. És igen, ott van a már említett siketség. Ennek szintén nagyon alaposan utána kellett járnom. Több olyan emberrel is találkoztam, akinek van siket ismerőse. Érdekes, azt tapasztaltam, hogy míg látássérült ismerőse többeknek van, siket sajnos alig, hiszen számukra tényleg nagyon nehéz a hallókkal való kommunikáció. Az ilyen információk is nagyon fontosak voltak a számomra. Innen tudtam, hogy Anna miért ilyen zárkózott, miért haragszik annyira a világra. Soha senkivel nem tudott igazán beszélgetni. A jelnyelv akkoriban, egy ilyen kis faluban ismeretlen volt. Nagyon sok videót néztem a Youtube-on olyan emberekről, akik nem hallók, de beszélnek. Megfigyeltem, hogyan használják a testüket, a mimikájukat, a hangjukat. Nagyon oda kellett figyelni arra a forgatáson, hogy az egyes jelenetek alatt ez a lány csak olyan eseményekre reagáljon, amiket lát. A legnehezebb talán az volt, hogy gyakran 300 statisztával, lovakkal, puskalövések, robbanások közepette forgattunk. Eleinte ezeket akaratlanul lereagáltam, hiszen például összerezzentem a lövésektől. Emiatt kértem is a rendezőt, Attilát és a vágót, hogy figyeljenek oda, nehogy benne maradjon egy ilyen pillanat. Nagyon izgalmas és összetett feladat volt.
