„Egyáltalán nincs a fejekben, hogy nőket is érdemes mentorálni”
Átadták a L’Oréal–UNESCO A nőkért és a tudományért díjat két kutatónőnek a Magyar Tudományos Akadémián. Egyikük a véralvadást és ezen keresztül a vérrögök kialakulását, illetve a vérzékenységet, másikuk a C-vitamin növények életében játszott, eddig ismeretlen szerepét vizsgálja. Bár nyílt diszkriminációt személyesen egyikük sem tapasztalt pályája során, maguk is érzékelik a családhoz és a gyermekvállaláshoz fűződő társadalmi elvárások, illetve a tudományos karrier között feszülő konfliktust.
Évente 30 ezer ember halálát okozzák az érrendszerben képződő vérrögök Magyarországon. Bár az orvostudomány ma már sokkal hatékonyabban képes az időben felfedezett, érelzáródással fenyegető vérrögöket kezelni (akár gyógyszeresen feloldani, akár mechanikusan semlegesíteni), a trombózis és más véralvadási betegségek még ma is a vezető halálokok közé tartoznak. Mint egy magyar kutatónő felfedezéséből kiderül, a gyógyszerek gyakran nem elégséges hatékonyságának oka az, hogy a szervezet különféle pontjain képződő trombusok (vérrögök) összetétele más és más, így a várt hatás eléréséhez specifikusabb kezelési módokra lenne szükség.
Mindig is a véralvadással foglalkoztam. A doktori kutatásaim során a véralvadás vérrögök képződését eredményező jelenségeit vizsgáltam. Az alvadás kezdetén egy vízoldékony fehérje oldhatatlan fehérjévé (fibrinné) alakul át, amely hálót képez, és ebbe a hálóba akadnak bele a vérben található alakos elemek: vérlemezkék, vérsejtek. Ez a sérülések alkalmával képződő vérrög elállítja a vérzést – mondja Wohner Nikolett, a Semmelweis Egyetem III. Számú Belgyógyászati Klinikájának orvosa. – Korábban a fibrinháló feloldását leegyszerűsített körülmények között, kémcsőben vizsgálták, de ez hibás megközelítés, hiszen a vérrögök szerkezete sokkal komplexebb, mint azt korábban gondolták. A trombusok egyéb összetevői pedig nagymértékben befolyásolják azt, hogy egy gyógyszer mennyire hatásos a vérrög feloldásában.
Nem is az a fő probléma, hogy a jelenlegi gyógyszerek nem képesek feloldani a vérrögöket, inkább a sok mellékhatás okoz aggodalmat. Ezek a vegyületek ugyanis nemcsak a vérrög képződésének helyszínén hatnak, hanem szervezetünk más pontjain is, és ez vérzéses szövődményekhez vezethet. Wohner Nikolett doktori fokozata megszerzése után is a véralvadás rendellenességeivel foglalkozott, de az érem másik oldalát, a vérzékenységet kutatta. Párizsban az Hopital du Kremlin-Bicetre kutatóintézetben töltött négy évet, ahol a vérzékenységgel járó Von Willebrand-betegség hátterét vizsgálta.
Ez egy igen gyakori betegség, százból egy embert érint. Fő okozója, hogy az úgynevezett Von Willebrand-véralvadási faktor koncentrációja alacsony a vérben, vagy egy mutáció folytán hibásan működik – folytatja Wohner Nikolett. – A kutatásaink során felfedeztünk egy receptort, amely azért felelős, hogy a genetikailag módosult Von Willebrand-faktort idő előtt kivonja a keringésből, aminek következménye vérzékenység lesz az érintett betegekben.
A díj jellegéből fakadóan a kitüntetettektől mindig megkérdezik, hogy milyen nőként kutatással foglalkozni. Ilyenkor minden díjazott kivétel nélkül elmondja, hogy ő személyesen soha nem tapasztalt önmagával szemben hátrányos megkülönböztetést. Ha ez igaz, akkor kétségtelenül nagyot fejlődött a világ e tekintetben az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor ott motoszkál az ember fejében a kisördög, hogy ha még a díjazottak sem érzékeltek soha diszkriminációt, akkor vajon mi szükség van a díjra? Nem lehet teljes mértékben kizárni azt sem, hogy egyes kutatónők inkább hallgatnak a kellemetlen élményeikről. Méghozzá éppen azon munkahelyi függőségi viszonyok miatt, amelyek lehetővé tették ezen élményeket.
Soha nem ért megkülönböztetés a tudományos pályán amiatt, hogy nő vagyok. Nem tapasztaltam, hogy a kutatásban a nőket, ha ugyanúgy teljesítenek, mint a férfiak, akkor megkülönböztetés érné – vallja Wohner Nikolett, akinek egyelőre nincsenek gyerekei. A probléma inkább abból adódik, hogy a nők életük egy szakaszában olyan szituációba kerülnek, amelyben dönteniük kell a család, a gyerekvállalás és a kutatás között. A választás ilyenkor a család irányába szokott hajlani, ami miatt évekre kiesnek a kutatásból, ezáltal nagy hátrányba kerülnek. Ha az ember nem tudja folytatni a kísérleteit, akkor általában más rivális kutatócsoport megcsinálja helyette.
