Egyensúly család és munka között – az államnak segíteni kell!

Az állam feladata, hogy elősegítse a család és munka közti egyensúly kialakítását - mondta Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az apák napja alkalmából az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2018. június 18. MTI

A kormányzat erőfeszítései nyomán a 2010. évi 11,3 százalékról 3,6 százalékra csökkent a munkanélküliség, az ingyenes tankönyvellátás immár 10 iskolai évfolyamra terjed ki, a családi támogatások pedig az apa igényeire is igyekeznek tekintettel lenni, ennek köszönhetően az apa minden családtámogatást igénybe vehet – magyarázta az államtitkár.

Bedő Imre, a Férfiak klubjának alapítója beszélt a Vállvetve apával elnevezésű kezdeményezésükről, melynek lényege, hogy a munkáltatók tegyék lehetővé dolgozóiknak, hogy az apák napját – június harmadik vasárnapját – követő hétfőn bevihessék gyermekeiket a munkahelyükre, hogy a gyerekek megismerhessék édesapjuk munkáját.

Fontos a férfierények gyakorlása, amibe beletartozik a gyerekhez való kötődés elmélyítése – mondta. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez javítja a gyerekek iskolai, később a munkahelyi teljesítményét, és leendő családjuk összetartó erejét. De jó az apáknak is, hisz bizonyíthatóan kevésbé vannak kitéve függőségeknek, tovább élnek, és többet is keresnek – tette hozzá a Férfiak klubjának alapítója.